Mozart klasszikusa, a világ egyik legtöbbet játszott operája, február 7-től a Nagyszínházban látható, Tárnoki Márk rendezésében, a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Szegedi Nemzeti Színház közreműködésével.
Mozart klasszikusa, a világ egyik legtöbbet játszott operája, február 7-től a Nagyszínházban látható, Tárnoki Márk rendezésében, a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Szegedi Nemzeti Színház közreműködésével.
Vidám meglepetést tartogatott a vasárnap kora délután a Szent István téri Advent Bazilika vásárban: a Magyar Állami Népi Együttes táncosai bukkantak elő a faházak mögül és rövid előadásuk után szinte az egész tér táncra perdült.
Ma debütál a magyar mozikban a "Mi vagyunk Azahriah" című film. Mazzag Izabella alkotását országszerte összesen 93 magyar mozi tűzte műsorra, ami jelzi, hatalmas érdeklődés kíséri a Baukó Attiláról szóló filmet.
7 Years, Love Someone, Mama Said, Share That Love és még sorolhatnánk a Lukas Graham világsikereket, amelyektől előre borítékolható a libabőr a 2025-ös Jazzpiknik pénteki napján.
A Zichy-kastély múzeumai idén is különleges vasárnapi sétákat és tárlatvezetéseket kínálnak a látogatóknak, az adventi workshopok pedig kellemes időtöltést ígérnek az egész családnak az ünnepi időszakra.
Ausztráliából hozta haza a Virág Judit Galéria, a Madame Tussauds Budapestben mutatták be a csodálatos portrét.
A Magyar Állami Népi Együttes november 22-én Kolozsváron, a Kolozsvári Diák Művelődési Házban lép fel. Műsoron a hét éve bemutatott, a kodályi életmű előtt tisztelgő Tánckánon lesz.
A Hagyományok Háza idén is meghirdeti rajzpályázatát „Én kis morzsa…” Gyerekek az ünnepi szokásokban címmel. A legszebb alkotásokat az intézmény kiállítja, a zsűri által kihirdetett nyerteseket értékes díjakkal jutalmazza.
A múlt évi nagy sikerű OperaCinema ismét várja az érkdelődőket a Magyar Nemzeti Operaházban. Ha korábban lemaradtál most megismerheted az opera műfaját, ahogy még soha nem láttad.
November 14-én hajnalban 76 évesen elhunyt Mucsi János Harangozó Gyula-díjas, a Magyar Érdemrend Tiszti keresztjével kitüntetett koreográfus, Érdemes művész, a Duna Művészegyüttes egykori művészeti igazgatója.
Megérkezett a „Two Faced", a Linkin Park visszaszámláló felvétele a várva várt nyolcadik stúdiólemezük, a 'From Zero' holnapi, azaz november 15-i debütálása előtt.
Műhelyek, alkotók és találkozások – múzeumi kiállítások és élő hagyomány november 19-én, a Hagyományok Házában!