Százharminc éve, 1877. július 27-én született Pozsonyban a múlt század - Bartók és Kodály mellett - legjelentősebb magyar zeneszerzője, a zongoraművészként, karmesterként és zongorapedagógusként is jelentős Dohnányi Ernő.

Első zongoraleckéit amatőr gordonkás apjától kapta, első kompozíciós kísérleteit hétesztendősen írta. 1886-tól a pozsonyi katolikus főgimnázium zenekarában hegedült, a kórusban énekelt, a dóm orgonistájától tanult zongorázni.

Zongoradarabokat, dalokat, operát, misét komponált, ezekből szülővárosában és Bécsben többet be is mutattak. 1897-ben végzett a Zeneakadémia zeneszerzés és zongora szakán, beiratkozott a bölcsészkar magyar-német szakára is, de ott az első szemesztert sem fejezte be.

1896-ban, a millennium alkalmából meghirdetett zenei versenyen f-moll szimfóniájával és Zrínyi-nyitányával elnyerte a Király- díjat. 1898-ban nagysikerű koncertkörutat tett Angliában, hamarosan Európa és a tengerentúl ünnepelt zongoraművésze lett. 1901 és 1905 között Bécsben és Budapesten, majd tíz évig Berlinben élt, ahol a Zeneakadémia tanára volt.

1916-os hazatérése után a Zeneművészeti Főiskola tanára, 1919-ben igazgatója, a Filharmóniai Társaság elnökkarnagya lett. A Zeneakadémián elindította az oktatási rendszer reformját, de a tanári kar konzervatív szárnyának ellenállásába ütközött, s arra hivatkozva, hogy a Tanácsköztársaság alatt a zenei direktórium tagja volt, felfüggesztették állásából.

Ezután a koncertezés és a komponálás töltötte ki életét. Az Operaház 1922-ben bemutatta A vajda tornya című operáját, majd Pest és Buda egyesítésének félszázados jubileumára Ünnepi nyitányt komponált. 1921 és 1927 között évente hangversenykörutat tett az Egyesült Államokban, 1925-ben a New York State Symphony Orchestra vezető karmesterévé választották.

1928-tól ismét a Zeneakadémia tanára (a zongora és a zeneszerzés szakon), majd 1934-től 1941-es lemondásáig az intézmény főigazgatója volt. 1931-től a Magyar Rádió zenei osztályát is igazgatta, 1933-ban kezdeményezésére szervezték meg az I. Nemzetközi Liszt Zongoraversenyt.

1930-ban a Corvin-láncot, 1936-ban a francia Becsületrendet kapta meg, ő vezényelte Bartók Négy zenekari darabja, I. zongoraversenye, Zene húroshangszerekre, ütőkre és cselesztára, Kodály Psalmus Hungaricus című műveinek bemutatóját. Ebben az időben kevesebbet komponált; kiemelkedő jelentőségű a Szegedi mise (1930), amelyet a szegedi Fogadalmi Templom felavatására szerzett.

1941-ben a zsidótörvények elleni tiltakozásul lemondott minden vezető tisztségéről, 1943-ban otthagyta a Zeneakadémiát is, 1944. november 24-én Ausztriába költözött. Itthon háborús bűnösnek minősítették, de bár hivatalosan tisztázták, a sajtótámadások sok keserűséget okoztak neki.

1949-től az Egyesült Államokban élt, mesterkurzusokat tartott, koncertezett. Utoljára 1956-ban az edinburgh-i ünnepi játékokon vezényelt, utolsó hangversenyét 1959 októberében adta, utolsó lemezfelvétele a halála előtti hónapban készült New Yorkban. 1960. február 9-én halt meg New Yorkban. Unokái közül Klaus politikus, Hamburg polgármestere, Christoph világhírű karmester lett.

Dohnányi Ernő a múlt század egyik legnagyobb előadóművésze, különösen Beethoven, Schubert, Schumann és Brahms műveinek ihletett előadója volt, de a zeneirodalom minden nagy komponistájának műveit játszotta, beleértve Bartókot és Kodályt. Zeneszerzőként a XIX. század fordulójának késő romantikus stílusán nőtt fel, s élete végéig ennek hatása alatt komponált.

1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott, 2002-től működik az MTA Zenetudományi Intézetének részeként a szellemi hagyatékát gondozó Dohnányi Archívum.

Forrás: MTI