A Művészetek Völgye fesztivál eredeti műsortervéhez képest vasárnapi alig maradtak el produkciók, a látogatottság felülmúlja a tavalyit - mondta Márta István fesztiváligazgató. Közölte: kedden a bevételek függvényében fognak dönteni arról, hogy a hét hátralévő részében milyen műsorváltoztatásra lesz még szükség.
A völgy falvai között lépésben haladnak a kocsisorok, és gyalogosok tömegei zarándokolnak egyik faluból a másikba. A fesztiváliroda tájékoztatása szerint a vasárnap nagy vesztesége az elmaradt Bendegúz játék volt, ami az Indul a bakterház feldolgozása. Ugyanakkor több igen nagy érdeklődésre számot tartó programból válogathat a völgy falvait ellepő több ezres tömeg.Goldschmied József programigazgató az MTI-nek vasárnap elmondta: minden várakozásukat felülmúlta az eddigi érdeklődés, főként azért, mert a völgy egy kieső területében van a színpaduk. Csíkszeredai, szabadkai és a már korábban völgykedvencnek számító beregszászi társulat előadásai láthatók itt - tette hozzá. Közel ezer közreműködő érkezett a Kárpát-medence szinte minden tájáról, Muravidékről, a Délvidékről, Erdélyből, Kárpátaljáról és a Felvidékről, bizonyítandó, hogy a globalizálódó világ sem írhatja felül a nemzeti identitást - mondta a programigazgató.
Az Égtájak Fesztivál szombat esti előadását - amire mintegy másfél ezren voltak kíváncsiak - elmosta a vihar. A programigazgató arra számít, hogy a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának vasárnap esti Szulamit című előadását - ami máris tömegeket vonzott a környékre - meg tudják tartani.
Forrás: MTI