Mindössze egy nappal Ingmar Bergman után a filmtörténet egy másik egyetemes jelentőségű alkotója is elhunyt. Michelangelo Antonioni, a Nagyítás és a Zabriskie Point rendezője 94 éves korában halt meg olaszországi otthonában. Művészete többek között Jancsó Miklósra is hatott.

A rendező olasz polgári miliőből származott: édesapja szállodatulajdonos volt és kereskedelmi pályára szánta, ő azonban már egészen fiatal korától kezdve a művészetek iránt érdeklődött. A filmszakmába először filmes újságíróként, majd forgatókönyvíróként került. Első filmjét, A Pó népe című dokumentarista alkotást viszonylag későn, 30 évesen forgatta, de ez nem maradt fent teljes egészében, ellentétben első játékfilmjével, az 1950-es Egy szerelem krónikájával. Antonioni 1955-ben forgatott alkotásával, A barátnőkkel vált igazán ismertté a filmvilágban, és innentől fogva sorozatban gyártotta a néha nagy vitákat kiváltó, ám mindig magasra értékelt filmeket: A kaland, Az éjszaka vagy a Napfogyatkozás egyaránt a filmtörténet örök klasszikusai.

A ’70-es évektől fogva már egyre ritkábban filmezett, majd 1985-ös szélütése és ebből következő részleges bénulása miatt már nem tudott úgy dolgozni, mint azelőtt, de néhány dokumentumfilmet és kisebb játékfilmet még így is leforgatott. 1995-ben az Amerikai Filmakadémia Oscar-életműdíjjal honorálta munkásságát (korábban csak jelölést kapott a Nagyításért).
Michelangelo Antonioni filmjei
- Eros (2004) - rendező, forgatókönyvíró
- Túl a felhőkön (1995) - rendező, író, forgatókönyvíró, vágó
- Egy nő azonosítása (1982) - rendező, forgatókönyvíró, vágó
- Az oberwaldi titok (1980) - rendező, forgatókönyvíró, vágó
- Riporter (1975) - rendező, forgatókönyvíró, vágó
- Zabriskie Point (1970) - rendező, író, forgatókönyvíró
- Nagyítás (1966) - rendező, író, forgatókönyvíró
- Vörös sivatag (1964) - rendező, forgatókönyvíró
- Napfogyatkozás (1962) - rendező, forgatókönyvíró
- Az éjszaka (1960) - rendező, forgatókönyvíró
- A kaland (1960) - rendező, író, forgatókönyvíró
- Róma csillaga (1958) - rendező
- A kiáltás (1957) - rendező, forgatókönyvíró
- A barátnőok (1955) - rendező, forgatókönyvíró
- A legyőzöttek (1953) - rendező, forgatókönyvíró
- A fehér sejk (1952) - forgatókönyvíró
- Egy szerelem története (1950) - rendező, író, forgatókönyvíró
- Tragikus hajsza (1947) - forgatókönyvíró
Díjak és jelölések
1995 - Oscar-díj - életműdíj
1993 - Európai Film-díj - életműdíj
1967 - Oscar-jelölés - a legjobb rendező (Nagyítás)
1967 - Oscar-jelölés - a legjobb eredeti forgatókönyv (Nagyítás)