Több mint 35 jó hangulatú, sikeres est, és több mint száz, ott született dal után a Songwriters' klub a Szigeten az Open Színpadról jelentkezik.
A Songwriters’ a világon egyedülálló élőzenés dalszerző klub, ahova minden este közismert zenészek és neves költők az arra az alkalomra írt új számmal érkeztek. A több mint 35 jó hangulatú, sikeres est, és több mint száz, ott született dal után a klub a Szigeten az Open Színpadról jelentkezik, ahol minden alkalommal izgalmas művészek házigazdálkodásában látható és hallható – a már jól ismert, közvetlen és közkedvelt Songwriters’ szellemiségében. A program minden nap 20.30-tól kezdődik az Open Színpadon.Program:
Augusztus 8.
Házigazda: Müller Péter Sziámi és Bárdos Deák Ági
Vendégeik: Menyhárt Jenő, Másik János, Darvas Kristóf, Sipos Miska, Nemes Zoli, Sándor Zsolt
Augusztus 9.
Házigazda: Peter Ogi
Vendégei: Huszár Mihály, Somló Dániel, Ratkóczy Huba, Kardos János, Babiczky Tibor, Bocskor Bíborka
Augusztus 10.
Házigazda: Bródy János
Vendégei: Bérczesi Róbert, Tóth Kriszta
Augusztus 11.
Házigazda: Kamondi Zoltán
Dolina angyalai
Műsorvezető: Szabó G. László
Zeneszerző: Melis László, Zongorista: Lengyel Zoltán
Vendégek: Eszenyi Enikő, Molnár Piroska, Ónodi Eszter
Augusztus 12.
Házigazda: Gyukics Gábor
Vendégei: Todd Williams, Tom Stolmar, Ludditák
Augusztus 13.
Házigazda: Kistehén tánczenekar
Vendégek: Karafitáh Orsi, Podmanitzky Szilárd, Staniow Tamás, Pepsi Reneissance (Hazai Attila, Déri Miklós, Hunyadi Richárd, Szász Domonkos, Koller Attila)
Augusztus 14.
Házigazda: Legát Tibor
Vendégek: Palya Bea, Dénes József, Karafiáth Orsi, Horváth Gábor, Keresztesi József, Ur-knall