Szétesett, demoralizálódott zenekaroktól nem érdemes kerek egész dolgokat várni, pláne akkor nem, ha emellé még az egójuk is ugyanolyan túlméretezett, mint karrierjük csúcsán volt, de a kivétel néha tényleg erősíti a szabályt. A Korn új lemezét ettől még persze simán szét fogják cincálni, de az értékeiből mit sem von le, hogy a térdnél lógó gatyában feszítő, oldalláncos tábor nagyrésze nem tud majd mit kezdeni vele.
A Korn a ’90-es években nagyon sokat tett azért, hogy a nagyközönség mégse higgye el a rockzene haláláról szóló híreket: egy üstben szépen egybefőzték a Faith No More-t, a Panterát, a Duran Durant, az NWA-t meg némi floridai mocsármetalt, amiből aztán egy olyan meglepő keverék jött ki, hogy a fél világ szépen le is nyúlta nagy döbbenetében. A zizegős joggingban feszítő zenekar neurotikus, zaklatott, enyhén perverz imágója persze rengeteg embert irritált, de valljuk be, marketing szempontból nem volt hátrány ez sem, legyen szó akár a Jonathan Davis énekest ért állítólagos gyermekkori molesztálásokról, akár „a zenekar előtt egy hullaházban dolgoztam” típusú történetekről. Szépen építkezve, fokozatosan lettek ismertek, és mire eljutottak a sikereik csúcsát jelentő Follow The Leader – Issues kettőshöz az ezredforduló előtt, már a világ legnagyobbjai közé tartoztak. Ezzel persze a tagok agyának menetrend szerinti elszállása is együtt járt, volt itt minden a limuzinos randalírozásoktól kezdve a pályatársak nagypofájú lecikizésén át a jól dokumentált(atott) alkohol- és drogproblémákig.A nagy őrület aztán – ahogyan az lenni szokott – szépen lecsengett, és a 2002-es roppant bátor, dallamos, kísérletezős és állítólag horribilis összegekért felvett Untouchables után az egykori médiakedvencek azon vették észre magukat, hogy a közönség nagyrésze nem érti, mit csináltak. Eszközöltek is nyomban egy rémült hátraarcot (Take A Look In The Mirror), de a dolog már sosem lett ugyanaz, mint előtte: az alapító gitáros Brian „Head” Welch megtalálta Jézus Krisztust és lelécelt, társai meg a jelek szerint el sem tudták képzelni, mibe fogjanak nélküle. A 2005-ös Szigeten legalább 50 ezer ember előtt lenyomott nyilvános zenekari próba ékesen bizonyította, mennyire kétségbeesettek, és az idén kiadott gyalázatos unplugged (!) próbálkozás sem vonult be a modern zene történelmének csúcspontjai közé. Utána meg még a korábban ruhareklámokat is boldogan bevállaló dobos, David Silveria is elhagyta a fedélzetet egy bizonytalan időre.
Diszkográfia
- Korn - 1994
- Life Is Peachy - 1996
- Follow The Leader - 1998
- Issues - 1999
- Untouchables - 2002
- Take A Look In The Mirror - 2003
- See You On The Other Side - 2005
- Live & Rare - 2006
- MTV Unplugged - 2007
- Korn - 2007
A zenekarok általában akkor nem adnak címet az albumuknak, ha éppen definiálni vagy újradefiniálni szándékoznak önmagukat. A Kornnak ez maximális mértékben sikerült is, még ha a tábor jelentős része borítékolhatóan nem fog tudni mit kezdeni ezzel a lemezzel. A Volt Fesztiválon adott koncert miatt – ahol nem egy alapvető rockbandát, hanem egy nyolctagú utazó cirkuszt láthattunk – nem merném azt mondani, hogy észhez tértek, de egy dolog egészen biztos: nagyon is van még keresnivalójuk a könnyűzenei élvonalban. Az év egyik nagy meglepetése, amit azoknak is érdemes meghallgatni, akik azelőtt utálták őket.