Több mint két évet igényel azon darab koreográfiájának betanulása, melyet Európában először a magyar közönség láthatott a Szegedi Szabadtéri Játékok műsorán. Az Anatólia Tüze táncegyüttes produkciója ötvözi a hagyományos török néptánc, a klasszikus balett és a modern tánc elemeit.
Az európai közönség elsőként a Szegedi Szabadtéri Játékok műsorán láthatta az Anatólia Tüze táncegyüttes Dawool című produkcióját, a hatvantagú török társulat telt ház előtt lép föl a Dóm téren.
A produkció ötvözi a hagyományos török néptánc, a klasszikus balett és a modern tánc elemeit. A mű a jó és a rossz küzdelmét mutatja be a színpadon, a történet azonban nem az egyik fél győzelmével, hanem kibékülésükkel zárul. A produkciót a 2001. májusi bemutató óta Törökországban és a világ más pontjain Kínától az Egyesült Államokig mintegy 10 millió néző látta.
A koreográfia bonyolultságát mutatja, hogy a táncosoknak két évre volt szükségük a betanuláshoz. A Dawool a ritmusokon alapszik. A mű a különféle vallásokat mutatja be.
A társulat a rengeteg fellépés mellett jelenleg új produkción dolgozik, melyben megjelennek más, eddig még nem látott török tájegységek táncai, sőt még bolgár néptáncelemek is.