Augusztus 7-én, a nulladik napon tizenötödik alkalommal nyitja meg kapuit a Sziget Fesztivál. Az idei nagy esemény nem kíméli a pénztárcákat, de kétségtelen, hogy a felhozatal összetételében már közelíti a hasonló külföldi rendezvényekét, és nem is feltétlenül a hazai közönség ízlését tükrözi. Ezen ugyanakkor nincs csodálkoznivaló, hiszen például a hetijegyek több mint felét külföldről vásárolták meg.
Gyakorlati okosságok
A jegyek átváltása karszalagra a korábbi évektől eltérően idén nemcsak a pénztárakban történik. Az idei évben már augusztus 5-én 12 órakor megnyitott egy pénztár a K-hídnál, így már ekkortól át lehet váltani karszalagra a vócsereket. Az ottalvós karszalaggal rendelkezők a mínusz 1. napon (augusztus 6.) déltől beléphetnek a fesztivál területére, és elfoglalhatják a sátorhelyeiket. A hazamenős karszalagot is át lehet váltani augusztus 5-től, viszont belépni ezekkel csak első nap, azaz augusztus 8-án lehet 02:00 órától. A keddi, nulladik napi LGT-koncertre érvényesek a "sátrazós-ottalvós" hetijegyek, valamint az LGT-koncertre megváltott napijegyek. Ezen a napon karszalagot csak a hetijeggyel rendelkezők kapnak. A karszalag nem átruházható, sérült, elveszett karszalagot a szervezőknek nem áll módjukban cserélni vagy pótolni.
A hajójáratok már nulladik nap is indulnak és 14.00-01.00 között közlekednek. A hajójárat a pesti oldalon a Jászai Mari tér és Sziget, a budai oldalon a Batthyány tér és a Sziget között oda-vissza jár. A jegy ára 400 Ft. A Jászai Mari térről a hajó a Margit hídtól északra a harmadik, számozás szerint a 8. számú mólótól indul.
A Sziget területén az erre kijelölt helyeken lehet sátorozni, amennyiben sátrazós hetijeggyel rendelkezik. A sátor már augusztus 7-én felverheted, hiszen aznap 12 órától be lehet menni a Sziget területére.
Legyünk ezúttal őszinték: a szervezőknek nem is feltétlenül kell már tekintettel lenniük a magyar pénztárcákra, az itthoni fillértelenség miatt kieső bevételt ugyanis bőségesen pótolhatják a külföldről érkezett vendégek. Az idei fesztiválra várt közönség több mint egyharmada más országokból látogat a fesztiválra, a hetijegyek több mint felét külföldiek vásárolták meg, és az idei program minden eddiginél nyilvánvalóbb módon tükrözi inkább a nyugat-európai érzésvilágot, mint a hazait.
A jubileumi Szigetre várják a kezdetektől számított négymilliomodik látogatót is. A szervezők meggyőződése, hogy több napon is teltház lesz: ebben a várhatóan az ilyenkor megszokottnál melegebb és szárazabb időjárás is a segítségükre siet majd. A rendezvény tavaly 50 millió forint nyereséget hozott. Az idén is az árbevétel egyrészt a szponzori bevételekből áll, ami a teljes költségvetés 20 százaléka, valamint a vendéglátásból befolyt összegből, ami 5 százalékot tesz ki. A fennmaradó összeget a jegybevételek adják. A teljes költségvetés 2,5 milliárd forint. A legnagyobb tételt, 760 millió forintot a sztárprogramokra, az egyéb rendezvényekre 415 milliót költenek a szervezők. A Sziget technikai költségei közel 600 millió forintot tesznek ki, a hazai és külföldi reklám 210 millió forintba került. A fennmaradó, valamivel több mint 500 millió forint a biztonságra, lebonyolításra, szállásra és repülőjegyekre, a civil szigetre és az éves lebonyolításra megy el. A "nulladik" nap ebben a költségvetésben nincs benne. Az idei Sziget a tavalyi és tavalyelőtti 385 ezres nézőszámmal jöhet ki nullszaldóra.
Főattrakciók
Mindenképpen formabontó, hogy a nulladik napos nagy dobás LGT-n túlmenően idén a Nagyszínpadon mindössze három magyar előadó kapott helyet: a Tankcsapda, a Quimby és a Kispál és a Borz. Sehol a Sex Action, sehol Sub Bass Monster, netán a 2-3 ezer érdeklődőt garantáltan mindig vonzó Sziámi, akad ellenben egy sor olyan előadó, akiket errefelé a nagyközönség nem ismer, tőlünk nyugatra viszont komoly közönségvonzó erőnek számítanak. Ilyen például a The Killers, a The Hives, a Razorlight vagy a The Rakes. A kommersz MTV-sztárokat Pink képviseli, aki eddig kétszer járt Magyarországon: önálló sportarénás bulija nagy bukás volt, de a Szigeten garantáltan ugyanúgy komoly sikert arat majd, mint tette azt a Kapcsolat Koncerten is. Legendás előadóként jön a ska-hívek messiása, a Madness és Sinead O’Connor, a visszatérő szigetes közönségkedvencek sorát a Faithless és a Chemical Brothers gyarapítják, az „ugyan mit keresnek ezek a nagyszínpadon?”-típusú fellépőkét pedig a Gentleman & The Far East Band, illetve a Sportfreunde Stiller.
További érdekességet jelent a Queens Of The Stone Age, Kyuss guru Josh Homme és poénzenekara, az Eagles Of Death Metal, a Juliette Lewis vezette Juliette And The Licks, illetve Chris Cornell, a Soundgarden és az Audioslave egykori frontembere, akinek szétivott-szétdohányzott hangja ugyan élőben nem ígér túl sok jót, de a két kiváló csapat legismertebb dalaival érkezik majd Magyarországra, így már csak ezért is érdemes vele tenni egy próbát.
Az idei fesztivál két legnagyobb neve vitathatatlanul a rockvonalról jön. A szombati nap sztárja a Nine Inch Nails lesz, akik a kezdeti idők szintipop-alapú zenéjétől jutottak el a lélekcsupaszító, depresszív, goromba és barátságtalan, ám ragadós dallamokkal teli indusztriális gitárzúzásig. A ’90-es évek egyik legkerekebb lemezeként tisztelt The Downward Spiralt leszállító, majd Marilyn Mansont felfedező Trent Reznor és mindenkori társai önálló koncerten aligha jutnának el valaha is Magyarországra – túl drágák hozzá, ráadásul az is kérdéses, hány embert lehetne megmozgatni velük – , a Szigeten azonban borítékolható a legalább 50 ezres nézősereg. A Nine Inch Nails színpadi show szempontjából is meghatározó élményt nyújt, így a koncertet nagy ostobaság lesz kihagyni: akár szereti őket valaki, akár nem, ez amolyan „egyszer látni kell” kategória.
Ugyanez tökéletesen áll a Toolra is, akik hétfőn lépnek majd a deszkákra, és elborult hangszeres betétekkel teli, utaztatós, kínzóan mély zenéjükkel alighanem agyonnyomják majd a mezőn állókat. Maynard James Keenan és három társa ritka státusznak örvendenek a 21. század végletekig elüzletiesedett zeneiparában: kellő alapossággal körülbástyázták magukat jogilag, és gyakorlatilag azt csinálnak, amit akarnak. Ha nem akarnak lemezt készíteni öt évig, nem készítenek, ha keménykötésű, szemüveglencsékkel ékesített méregdrága bookletben akarják azt forgalomba hozni, akkor úgy hozzák forgalomba. Zenéjükért ráadásul ugyanúgy lelkesednek az underground lét legsznobabb harcosai, mint a mainstream vonal elkötelezettjei. Ebből is egyértelmű, hogy a Tool távolról sem egy slágergyár, de egészen biztos, hogy aki megnézi őket, az nem tud majd érzéketlen maradni velük szemben akár pro, akár kontra.
Rétegzenék
A további nemzetközi fellépők között is akadnak igazi kuriózumok. Az idén iWiW Világzenei Nagyszínpad névre hallgató világzenei helyszínen a teljesség igénye nélkül Cesaria Evora, az Orchestre National de Barbés, a Tinariwen, Rachid Taha, a Skatalites, Sargent Garcia és a Värttinä gondoskodik majd a jó hangulatról. A Hammerworld Színpad felhozatala nemzetközi szinten minden eddiginél kiszámíthatóbb képet mutat, hiszen gyakorlatilag az összes fontos fellépő többször járt már Magyarországon, legyen szó a Soulfly-ról, a Nevermore-ról, a Napalm Death-ről vagy a Hammerfallról. A finn Hanoi Rocks, a holland Within Temptation és a norvég Satyricon már nagyobb kuriózumok. A Party Arénában többek között Goldie és Dave Clarke szórakoztatják a szeletelni vágyókat, a Wan2 Színpadon pedig az UNKLE, a Fun-Da-Men-Tal, a Hooverphonic vagy a Cassius tekinthető meg.
A Kultúrpart minden nap részletes előzetesekkel, beszámolókkal, a tuk-tuk TV pedig friss adásokkal jelentkezik a tizenötödik jubileumi Sziget Fesztiválról.