A Sziget szervezői mondhatni biztosra mentek a vasárnapi headliner Faithless meghívásával: a brit house-pop alapzenekar már negyedik alkalommal lép fel a fesztiválon, és eddig minden szigetes fellépésükkel sikerült felülmúlni az azt megelőzőt.
Az 1995-ben alakult Faithless három meghatározó tagja a rapper-énekes Maxi Jazz, a DJ Sister Bliss és a háttérmágus Rollo. Első albumuk Reverence címmel jelent meg 1997-ben, és az Insomnia, illetve a Salva Mea sikerének hátán a formáció gyorsan house-pop ikonná, a nemzetközi elektronikus zenei színtér meghatározójává vált.
A lemezein számos vendégzenésszel kiegészülő Faithless ezután sorban készítette albumait, melyek zajos sikert arattak
2005-ben még úgy tűnt, hogy a csúcsponton zárják le karrierjüket, azonban Greatest Hits-turnéjuk meggyőzte őket arról, hogy történetük még korántsem ért véget. Így készült el tavaly ősszel legfrissebb, To All New Arrivals című, kicsit visszafogottabb, ambientes-dubos albumuk, melyen a megszokott vendégseregen túl még a The Cure főnökét, Robert Smith-t is szerepeltették. A 2007-es Szigeten az új számok mellett minden bizonnyal előkerülnek a house-megaslágerek is – Insomnia, Salva Mea, Reverence – , és a korábbiak alapján borítékolható, a csúcsformában lévő Faithelss túlszárnyalja minden korábbi fellépését.
A zenekari aktivitás mellett mindhárom tag tevékenykedik szólóban. Sister Bliss például kiváló DJ: régóta turnézik és remixeket készít. Maxi Jazz már adott ki egy albumot a Faithless megalakulása előtt is, de rádiózik is, Rollo pedig megalapította a Cheeky Records kiadót, több zenész munkáját is kiadta, többek közt a testvéréét, a sikeres énekesnő Dido-ét is.