Az eddigi eső csak kis ízelítő volt ahhoz képest, ami pénteken éjszaka szakadt a szigetelők nyakába. A Madness hengerlésével és Pinkkel fémjelzett nagyszínpadi programot még éppen nem zavarta meg az égi áldás, de a pocsék idő és a sártenger alighanem állandósul a hétvégén. Dióhéjban a Sziget harmadik napjáról.

A pénteki napon a várakozásoknak megfelelően hatalmas embertömeg jelent meg a Szigeten, hogy az éjszaka folyamán testületileg ázzon szét. A leszakadó óriási vízmennyiség már-már angol fesztiválok hangulatát hozta el Magyarországra, ami valljuk be, önmagában nem lenne feltétlenül hátrány, bár az esőt a többség azért valószínűsíthetően megspórolta volna. A pénteki nap sajátossága, hogy a mozgás egyre nehezebbé válik a bejáratott útvonalakon, a pultokhoz egyre nehezebb odaférni, a vécék állapota egyre rosszabb – nincs is annál szigetesebb érzés, mint bokáig belesüppedni a húgyba egy olyan toitoiban, aminek előzőleg teljes valóját telehányták és telecsinálták – , ráadásul a szegényebbek már elitták az összes pénzüket, így a kolduló is egyre több. 

A Nagyszínpad bulizenés felhozatala ennek ellenére sokat ígért, kár, hogy rögtön a nyitószám cigánypunk Gogol Bordello hangzása élvezhetetlen volt. Pedig a cirkuszian tarka társaság a hangulatteremtés nagy mestere és a felszíni káosz ellenére pontosan tudják, hogy mit miért csinálnak... Nem volt rossz azért így sem.
Laurent Garniert körülbelül annyira tudom értelmezni, mint amennyire arra egy tapír lenne képes, így inkább nem megyek bele, milyen volt ez az egész. Aki szereti az ilyesmit, esküszik a francia DJ-gurura és most is elájult tőle, maradjunk ennyiben.

Pinkkel kapcsolatban igazából az a legnagyobb kérdés, hogy ezzel a hanggal és ilyen dalszerzőkkel – Linda Perry, Steven Tyler és hasonló arcok – a háta mögött miért általános iskolás bajkeverőknek szóló gagyipopot gyárt. Mivel a Sziget nagyszínpadán, a Madness előtt azért kockázatos lenne konzervalapokkal fellépni, ráadásul a csaj kreátorai mindig is ügyeltek a rokkcsikk-imidzs fenntartására, így voltak kimondottan hard rockosan festő zenészek a kisebb hadseregnyi vokalista mellett, és eléggé gitárgazdagra is vették a figurát. Pink szánalmasan ostoba, banális és üres dalait persze semmiféle hangszerelés nem menti meg, ez a zene 12 év fölött egyszerűen káros az egészségre, legfeljebb az összképen lehet javítani a programba applikált Janis Joplin vagy 4 Non Blondes darabokkal. A legőrjítőbb, hogy mintha ezeket ő is jobban élvezné a saját vacakoknál. Tényleg kár, mert sok pályatársával ellentétben Pink tényleg jól énekel – igen, élőben is – , és jók voltak a zenészei is. 


A Madness hozta azt, amit egy hasonlóan legendás, alapvető fontosságú satöbbi együttestől el lehet várni. Ez a ska-alapú popzene még akkor is működőképes, ha valaki pusztán messziről ugatja a hasonló dolgokat és egyébként magától kesztyűben sem fogna meg egy Madness lemezt. Féktelen örömzenélést produkáltak a veterán arcok, nem volt semmi hiba benne, a közönség annak rendje és módja szerint meg is vadult rájuk. 

Éjszaka az elkeseredetten zuhogó esőben még beugrott egy kis Ganxsta Zolee az Arany Ászok Színpadon. Sokan biztos elcsépeltnek tartják már így 40 körül, de Angyalföld réme még mindig roppant szórakoztató, főleg ezekkel a profi zenészekkel a háta mögött. Pont ilyen nyugis levezetésnek való, túlelemezni meg nem kell.