Főzőcske, de okosan, avagy hogyan készítsünk egyszerűen konzervbabból székely paszulyt, és miért érdemesebb hagymakrémet használni vöröshagyma helyett? Ezekkel a gourmet-kat világból kikergető praktikákkal kívánták meghozni a mi étvágyunkat a Halál a krumplilevesre című beszélgetéshez, melyet a Terror Háza sátra előtti tisztáson tartottak a Szigeten.
A meghívott vendégek között ott volt Süth Miklós főállatorvos, Molnár Tamás gasztronómus és Csintalan Sándor, aki hedonista minőségében vett részt a beszélgetésen. És hogy valóban átérezzük a kommunista rendszer sajátosságát, miszerint húshoz jutni abban az időben privilégium volt, bepillantottunk az Ötödik pecsét című filmbe, ahol Bosch-albumokért cserélt gazdát egy szép darab marhaszegy.
Ókovács Szilveszter, Molnár Tamás, Süth Miklós és Csintalan Sándor
A beszélgetés feléről már menekültem, nemcsak azért, mert az ételről való hosszas eszmecsere meghozta az étvágyam, hanem mert ismét sötét viharfelhők gyülekeztek a fejünk felett, arról nem beszélve, hogy a Kádár-rendszer étkezési szokásait és gasztronómiai csavarjait átugorva inkább a hazai hatóságok között lévő kommunikációs és szervezési anomáliák kerültek górcső alá.
Garantáltan zsírmentes
A ma is sokakat izgató zsiradék-kérdés került először étlapra, melyről egyből mindenkinek beugrott, hogy volt idő, mikor a mangalicát orrvérzésig ettük, majd egyszercsak „egészségtelen a zsírja és a húsa” címmel eltüntették a piacról, ma pedig mint fittness-wellnes ételt kínálják borsos áron a puccos éttermek. Persze ki tudná kiiktatni a zsiradékot a háztartásból? Senki, így Csintalan Sándor sem. Csak akkor az a kérdés, hogy melyik az egészséges. „Mondd csak, Tamáskám, akkor most az olíva olajat ehetem, ugye az természetes anyag?”, tette fel a kérdést a hedonista. „Semmi baj, Sanyikám, de reméljük, hogy Csintalan mama nem engedi férjurát a konyha közelébe”, hangzott a válasz.
A Hír Tv-s Ókovács Szilveszter, aki moderátorként volt jelen, szerette volna a beszélgetést 1987-be áthelyezni több-kevesebb sikerrel, mert addigra Csintalan már belekezdett a hazai ötcsillagos szállodák konyháinak fikázásába, és úgy ömlött belőle a szó, mint a massza a rosszul felbontott tömlős sajtból. Kezdve azzal, hogy a mai sok csillaggal kitüntetett szakácsok már nem tudják, mi is az a ham and eggs, ami ugye 1990 előtt soha nem fordulhatott volna elő Csintalan szerint. A szocialista politikusból jobboldali tévémacivá avanzsált Csintalan másik sztorijában egy igen menő budai étterem pincére nem tudta, mi az a rosé bor, ami akár felháborító is lehet, ha igaz a történet. A kritikatúra ezután ismét a makkon perdült mangalicához kanyarodott, amely már nemhogy makkot nem látott, de cipőtalp-íze arra utal, hogy nyilván disznót se.
Molnár Tamás szerint a Kádár-rendszert átszőtte a gasztronómiai hazugság, akkor züllött el, és a Kádár-rendszeri züllés most is masszívan tartja magát. Ezért fordulhat elő, hogy cipőtalpat szolgálnak fel mangalica szűz helyett, és hogy a pincér inkább elsunnyog, semmint beismerje a kedves vendégnek, hogy halvány lila gőze sincs, mi fán terem a rosé. A gyökerek az oktatáshoz és a tankönyvekhez vezetnek a gasztronómus szerint, ugyanis még ma is azok a tanárok írják a szakácstankönyveket, akik a rendszerváltás előtt, vagyis akik már Kádár alatt is tonnaszámra gyűjtötték a különböző – egyébként kis hazánkon kívül sehol el nem ismert – arany csillagokat, ezüst villákat, plaketteket és okleveleket.
De hogy ne csak a szolgáltatói oldalt szapuljuk, a gasztronómus szerint mi, fogyasztók is hibásak vagyunk, mert passzívak vagyunk és kussolunk, ami szintén az elmúlt rendszer hibája. Nem szólunk, ha nem jó az étel, megesszük a szart is. Egy felmérés szerint ha az étel kicsit büdös és kicsit savanyú, a magyar diplomások fele akkor is megeszi. Ugye mindenki emlékszik A tanú klasszikus jelenetére: az új magyar narancsra, mely kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk. Hát ilyenek vagyunk mi magyarok. „Mit nekünk nyúlfasírozott provance-i módra, jó nekünk a kommunista krumplileves is.” Mindenkinek jó étvágyat!
