Hetven éve, 1937. augusztus 16-án született Madaras József Kossuth-és Balázs Béla-díjas színész, érdemes művész. Egy erdélyi kis faluban, a Maros megyei Rigmányban született, tizenöt gyermekes munkáscsaládban, Budapestre tízéves korában költöztek. Tizennégy évesen már marósként dolgozott, de mert tüdeje nem bírta a port, kertésznövendéknek szegődött, ám egy év múlva innen is továbbállt.

1955-ben felvették a Színház-és Filmművészeti Főiskolára, tanulmányait azonban nem fejezte be. Próba közben sértő megjegyzést tett osztályfőnöke, Olty Magda instrukciójára, ezt fegyelmi úton történő, azonnali kizárással torolták meg. (Beszélték, hogy Olty visszavette volna, Madaras azonban nem kérte ezt.) Győri, szegedi évek után 1961-ben került vissza a fővárosba, játszott a Thália Színházban, az Irodalmi Színpadon, a Nemzeti Színházban, dolgozott a Pannónia Szinkron Stúdióban, 1978-tól a Mafilm társaságának tagja volt.

Elsősorban paraszt-, illetve munkásfigurák, sorsukkal elégedetlen, kitörni vágyó kisemberek megszemélyesítőjeként vált ismertté. Pályájának legemlékezetesebb állomása, s egyben magyar színháztörténeti esemény volt Hábetler Jani megformálása Fejes Endre Rozsdatemető című regényének színpadi változatában. Játszott Jancsó Miklós, Kovács András és Gáll István filmjeiben, mint a Szegénylegények (1966), a Csillagosok, katonák (1967), az Égi bárány (1971), és a Ménesgazda (1978). Legnagyobb televíziós sikerét Csupati őrmester megformálásával aratta a Kántor című tévésorozatban.

Madaras az úgynevezett "nehéz emberek" közé tartozott, az igazságért, vagy a vélt igazságért gyakran fejjel ment a falnak és egyáltalán nem törődött a következményekkel. Évekig a figyelem középpontjában volt, jobbnál-jobb szerepeket kapott, pályája egyre magasabbra ívelt, a kultúra irányítóival is jó kapcsolatokat ápolt, még Kádárhoz is bejárása volt.

1992-ben - máig tisztázatlan előzmények után - vérbe fagyva találták budaligeti házában. Súlyos koponyasérüléssel hónapokig feküdt kómában, nyolc év alatt tanult meg újra járni, beszélni és önállóan élni. Balesete után, amikor még a saját nevére sem emlékezett, József Attila verseit mondta fel sorban. (Ő maga élete végéig nem hitte el, hogy baleset érte, meggyőződése volt, hogy meg akarták ölni.) 2001-től kisebb szerepekben újra megjelent a színpadon, sőt filmekben is feltűnt, a televízióban kedves költője, József Attila egyik versét mondta el megrázóan, szemében a régi tűzzel.

2007. április 24-én halt meg, a súlyos betegek ápolására létrehozott máriahalmi szociális otthonban.

Művészi munkáját 1974-ben Balázs Béla-díjjal, 1978-ban érdemes művészi címmel ismerték el, ugyanebben az évben elnyerte a filmkritikusok díját és a locarnói filmfesztivál nagydíját. 1996-ban Kossuth-díjat kapott, 2000-ben a Magyar Filmszemle életműdíjasa lett.

Forrás: MTI