Nem jár már rendszeresen a Szigetre, de tudja, mi zajlik ott. Saját bevallása szerint nem ért a zenéhez, csak ezt senki sem hiszi el neki, azt viszont tudja, kik vannak képben a témát illetően. Beszélgetés Bakáts Tibor Settenkedő esztétával.
Bakáts Tibor Settenkedővel a Tilos Rádió kávézójában beszélgettem. Társalgásunknak nincs egy bizonyos meghatározott gerince. Egyszerűen csak azokról a kérdésekről és gondolatokról kíváncsiskodom, melyek mintegy szabad asszociációkként sejlettek fel bennem a Sziget fesztivállal kapcsolatban.
Kilátogattál idén a Szigetre?
Igen, a főpróbán kint voltam, a „mínusz első” napon, amikor kihívták a VIP faszfejeket, tehát összegyűjtötték őket és megmutatták nekik az LGT koncertet, illetve az előtte lévő kis showműsort. Ott voltam, de igazából azért nincs jelentősége, mert már annyit voltam, hogy leszárad a lábam. Tehát tizennemtudomhány éve járok a Szigetre, másrészt meg már ott vannak a gyerekeim, és nem akarom látni, hogy mi történik. Nem azért, mert bármi rossz történik, de ilyenkor már nem kell a szülői felügyelet szerintem. Tizennégy év fölött már rosszat tesz… a szülőnek! De úgy körülbelül tudom, hogy mi történik a Szigeten.
Amikor az elmúlt években ott voltál, akkor egyfajta szórakozási lehetőséget jelentett, vagy pedig kötelességből, a munkádból kifolyólag jártál kint?
Mindig inkább kötelességszerűen, mindig valamilyen beszélgetésen jelentem meg. Én gésa vagyok alapvetően, férfi gésa, aki általában beszélget. Néha volt olyan, hogy a Tilos Rádió képviseletében voltam ott, néha volt úgy, hogy meghívott a Magyar Hírlap Sátor. De amikor ezeknek vége lett, akkor megnéztem egy-két együttest. De a Sziget-élmény nekem a Gerendai Károllyal való együttműködésem élménye. Ő találta ki ugye Müller Péterrel a Szigetet anno 15 évvel ezelőtt. Akkor az még Diáksziget volt, és elég olcsó volt. Tulajdonképpen nagyon érdekes, hogy Magyarországon, ha valami sikertörténet, akkor ha nem is romlik el, de azonnal átalakul. Elkezdett növekedni a Sziget, most Európa legnagyobb rockfesztiválja, és ezzel együtt megváltozott a közönség is. Diákok helyett megjelentek az idősebbek, aztán a diákok szülei, aztán feljebb mentek az árak. De nem ez a lényeg, hanem hogy ha Magyarországon egy fesztivál kicsi fesztivál, akkor az megdöglik, ha pedig nagy, akkor túléli, de az összes hátrányával együtt éli túl.
Én a főpróbát ugyan nem láttam, de a nulladik napi LGT koncerten ott voltam. Mivel magyarázod az LGT-nek azt a varázsát, aminek révén a tizenéves korosztályra is extatikus hatást gyakorol?
Érdekes, hogy a rockzene velünk együtt öregedett. Nem lehetett tudni pontosan, hogy mi a rock életkorisága, de azt lehetett érezni vagy sejteni, hogy ebből a műfajból ki lehet öregedni. És érdekes tapasztalat, hogy ez nem igaz. Ugyanúgy, mint például a jazz zenénél Miles Davis: minél öregebb, annál jobb. Ez igaz lett a rockzenére is. Valahogy kiderült, hogy nem életkori sajátság, vagyis a kultúrába tartozik, ami pedig ilyen értelemben mindig konzervatív, mindig az előzőre alapozódik és aztán így tovább. Természetes, hogy a fiataloknak nosztalgikus élményként jelenik meg a ’60-as és a ’70-es évek, amit tökéletesen értek, mert furcsamód valahogy a szabadság érzését és gondolatát akkor sokkal radikálisabban képviselték, és sokkal többet jelentettek ezek, mint most itt, a mocsok kapitalizmus közepén. Ráadásul ahogy nézem a divatot, az se tudott nagyon újat kitalálni. Tehát ha azt mondom, hogy a ’70-es évek-beli retro megy a csajokon, akkor bizonyos értelemben zavarban is vagyok, mert ugyanúgy néznek ki, mint az én koromban. Az LGT egy érdekes kérdés volt, mert ők azért az angolszász rock vonalon mozogtak és találták ki magukat. Sokkal individuálisabb zene volt, mint mondjuk az Illés. Na most, a Pici bácsi – ugye Presser Gáborról van szó – érdekes tulajdonsága, hogy öreg korára javul, mint a jó bor. Sok barátom mondja, hogy a Pici bácsi egyre jobb lett, tehát régebben rendkívül nagy pofája volt és például nagyon rossz volt a kapcsolata a fiatalokkal is, a sajtóval is. Mára teljesen megváltozott. Egyrészt elkezdett érdeklődni az alternatív zenei irányzatok után, például Palotaival dolgozik együtt, ami érthető, hisz azért ő most már inkább oda tartozik; beleöregedett. És ahogy mondjuk Tom Waits-nél vagy Lou Reednél, nála is a megerősödtek a karakterjegyek, ami jól áll neki. Azért Presserről beszélek az LGT helyett, mert Somló Tamás a második fiatalságát éli, Pressernél viszont az az érdekes, hogy ő a termékeny, szépülő öregkorát. Ha ez sikerül neki, olyan lehet, mint Bunuelé, aki 80 éves korában is olyan éles filmeket rendezett, hogy leesik a fejed. Nagyon fontos dolog, hogy az ember annak érezze magát, ami, és annak megfelelően fejezze ki magát. Ehhez képest persze a LGT koncert nosztalgikus koncert volt, de hát egy kicsi ország nagyon kevésből él. Abból, amije van neki.
Akkor összefoglalhatjuk úgy, hogy a mostani fiatalokban a mítosz, a nosztalgia fonódik össze aktuálisan befogadható jelenségük, örömzenéjük szeretetével?
Egyrészt a mítosz és a nosztalgia is, de ezen túlmenően tényleg azt kell mondjam, hogy ez egy nagyon szar korszak. Ha azt mondjuk, hogy azért nincs szabadság, mert politikailag vagy szellemileg diktatúra van, azon belül könnyebb kialakítani az oppozíciót és ezáltal szabadabbnak érezheted magad. Most, a kapitalizmusban leegyszerűsödtek a kérdések: például gazdag vagy, vagy szegény. Ezek sokkal keményebb határok. Én csinálok a barátaimmal egy másik fesztivált Kazincbarcikán, ez a Kasza Fesztivál. Ott például ezer-kétezer forint a napi beugró és oda olyan szegény gyerekek jönnek, hogy kábé egy ezrest osztanak be egy hétre. Próbálj meg ezer forintot beosztani egy hétre! Azért gondolom, hogy mindez nem csak nosztalgia és visszaemlékezés, hanem valaminek még mindig a képviselete, valaminek még mindig az érték jellegű megjelenítése. Másrészről pedig ne felejtsük el, hogy az LGT-sek még olyan zenészek voltak, akik alapvetően hangszereken zenéltek. A zenélés képessége azért fontos, mert az kreatív és át tud alakulni. Azért mondom, hogy nagyon szeretném, ha végre Pici bácsi fellépne fiatalokkal valami koncerten – egyébként tudom, hogy erre van hajlandósága – , mert zenészként képes a többi zenésszel együtt létezni. Tehát nem projektek vannak, nem valamiféle marketing vagy menedzserek által generált folyamatok, hanem olyan ez, mint
ahogy a jazz zenészek is csinálják: összejönnek, akár van felvétel, akár nem, egy picit jammelnek, egy kicsit játszanak. Valahogy az életük öröme kapcsolódik a zenéhez, nem feltétlenül a pénztárcájuk. Az más kérdés, hogy Pici bácsi azóta persze némi pénzt is összeszedett. De ha én 60 éves leszek, azért a számla-csekkeket én is ki akarom védeni. Neki ment, nekem még nem, de azért fiatalabb is vagyok.
Azért az mégis csak öröm, hogy a piac még ad lehetőséget arra is, hogy igényesen komponált zenét, értékeket is befogadhassunk.
Miután a Baby Gaby típusú projekteket túléltük... Szerintem annyi van, hogy léteznek jó zenék és rossz zenék, és a jó zenék túlélőképessége egyszerűen nagyobb. Tehát teljesen egyetértek azzal, hogy Bob Dylant választották meg az évszázad zenészének, és nem például a Boney M-et.
Ha már a Boney M-nél tartunk: számodra mennyire fontos, hogy egy fesztiválon a populáris mellett az elit kultúra is helyet kapjon?
Hát a magas- vagy elit kultúrához nem igazán tudok hozzászólni, mert az engem nem nagyon érdekel, én az alternatív kultúrában éltem körülbelül tizenöt évet. És nagyon fontosnak tartom, mind a mai napig ezt csinálom, itt ücsörgök a Tilos Rádióban. Egyetlen probléma van ezzel: ez az az ország, ahol ez nem jelent különösebb értéket. Pont ma reggel gondolkodtam azon, mennyire iszonyatosan rábasztam azzal anyagilag és mindenféle értelemben, hogy én ezt csinálom, de valószínűleg már nem tudok mást csinálni. A normális kultúrájú országokban az alternatív kultúra a magaskultúra vagy a mainstream kultúra része lesz. Hogy mondjak egy pozitív példát, Bozsik Yvette a Táncszínházból eljutott oda, hogy a magyar állam most már mindig őt küldi külföldre, ha valami adódik. Vagy Sebestyén Márta a népzenéből eljutott a csúcsra, de mondjuk Lovász Irén már nem. Palya Bea most ennek a kapujában áll. Ha normális a kulturális szelekció, akkor a kultúra dimenziója mozgásban van, de iszonyatosan nagy a szakadék. Mikor bekerültem a Megasztárba, azt hitték, hogy én valami pop-rock szakíró vagyok, pedig mindig mondogattam, hogy én ehhez nem értek. De nem hiszik el. Ez is olyan jópofának tűnt, tudod. De olyan hülyék voltak, hogy az én nemtudásom magasan az ő értésük felett állt. De azért ha objektíven beszélünk, akkor én filmkritikus voltam majdnem 15 éven keresztül.
Nyilván öniróniának vélték, hogy nem értesz hozzá…
Annak vélték, pedig nem az. Aztán majdnem belesültem ebbe a szerepbe. Nekem általában a kultúrát létrehozó képességeim vannak, általában elindítani vagy megcsinálni tudok dolgokat, de sajnos mindig úgy történik, hogy ha már sikeres, akkor kihagynak vagy kirúgnak belőle… De hát most már mindegy.
Említetted Sebestyén Márta nevét. Az idei Szigeten igen kis arányban hallhattunk autentikus magyar népzenét. Népzenei sátor nem is került felállításra…
Pedig ez a korábbi években nagyon jelentős hangsúlyt kapott. Nem tudom megmondani, hogy mi lehetett az oka az idei helyzetnek… Valahogy úgy akarták összeállítani a programot, hogy meglegyen a bevétel. Ha ez még egyszer megtörténne a Szigeten, azt lehetne mondani, hogy tendencia. Egy alkalomból ne vonjunk le ilyen következtetéseket, mert korábban azért nagyon komolyan képviseltette magát a népzene. Mondjuk inkább azt, hogy hiba, hogy most kevesebb volt belőle. Az egész zenei életet illetően azért azt lehet mondani, hogy átjárás van a műfajok között, és az etno meg a népzene az, amelyik egy csomó olyan fúziót hozott létre, hogy már a könyökömön jön ki. Vagyis pont piaca van ennek. Hogy most akkor miért nem volt a Szigeten magyar népzene? Tudja a fene.
Mesélj egy picit arról a fesztiválról, amit a barátaiddal közösen szerveztek!
A Kasza Fesztivál Észak-Magyarországon Ózd, Miskolc és Kazincbarcika háromszögét fogja össze. Munkanélküliség, drog, kilátástalanság… nagyon kemény. Eleve azért is kezdtem itt dolgozni, mert azt gondoltam, hogy teljesen magára hagyták ezt a régiót.
Valahogy a reménytelenség mindig erőt tud adni nekem meg a barátaimnak, és úgy gondoltuk, ha már az itt élőknek nincs munkájuk, ha már nem tudnak olyan életszínvonalon élni, azért bizonyos kulturális élmények érjék őket. Mit lehet tenni, mint élményeket szerezni a nyomorúságban…? Kazincbarcika? Gyere le! Megmutatom. Lakótelep. Az egész beton. Képzeld el, amikor az emberek délelőtt ácsorognak az utcán és beszélgetnek, mert nincs munkájuk… Amikor a Szeretem Magyarországot mozgalom szervezésében kitaláltuk ezt a fesztivált, úgy kezdődött: kezdjünk már valamit ezzel az országgal, mert ha a politikusainkra várunk, akkor megdöglünk. Egészen egyértelmű, hogy a politikusok a saját pecsenyéjüket sütögetik, közben pedig azért van itt egy ország is… Ebben kétségtelenül van idealizmus. Rubint Rékának eszébe sem jut a barcikai származása, amikor a hihetetlen wellness testét mutogatja. Pedig jó lenne, ha működne a lokálpatriotizmus, amit én a nacionalizmus ellentétének tartok. Én alapvetően internacionalista katolikus vagyok, de azt gondolom, hogy valamiféle lokálpatrióta érzésekkel kell élni.
Igen, a főpróbán kint voltam, a „mínusz első” napon, amikor kihívták a VIP faszfejeket, tehát összegyűjtötték őket és megmutatták nekik az LGT koncertet, illetve az előtte lévő kis showműsort. Ott voltam, de igazából azért nincs jelentősége, mert már annyit voltam, hogy leszárad a lábam. Tehát tizennemtudomhány éve járok a Szigetre, másrészt meg már ott vannak a gyerekeim, és nem akarom látni, hogy mi történik. Nem azért, mert bármi rossz történik, de ilyenkor már nem kell a szülői felügyelet szerintem. Tizennégy év fölött már rosszat tesz… a szülőnek! De úgy körülbelül tudom, hogy mi történik a Szigeten.
Amikor az elmúlt években ott voltál, akkor egyfajta szórakozási lehetőséget jelentett, vagy pedig kötelességből, a munkádból kifolyólag jártál kint?
Mindig inkább kötelességszerűen, mindig valamilyen beszélgetésen jelentem meg. Én gésa vagyok alapvetően, férfi gésa, aki általában beszélget. Néha volt olyan, hogy a Tilos Rádió képviseletében voltam ott, néha volt úgy, hogy meghívott a Magyar Hírlap Sátor. De amikor ezeknek vége lett, akkor megnéztem egy-két együttest. De a Sziget-élmény nekem a Gerendai Károllyal való együttműködésem élménye. Ő találta ki ugye Müller Péterrel a Szigetet anno 15 évvel ezelőtt. Akkor az még Diáksziget volt, és elég olcsó volt. Tulajdonképpen nagyon érdekes, hogy Magyarországon, ha valami sikertörténet, akkor ha nem is romlik el, de azonnal átalakul. Elkezdett növekedni a Sziget, most Európa legnagyobb rockfesztiválja, és ezzel együtt megváltozott a közönség is. Diákok helyett megjelentek az idősebbek, aztán a diákok szülei, aztán feljebb mentek az árak. De nem ez a lényeg, hanem hogy ha Magyarországon egy fesztivál kicsi fesztivál, akkor az megdöglik, ha pedig nagy, akkor túléli, de az összes hátrányával együtt éli túl.
Én a főpróbát ugyan nem láttam, de a nulladik napi LGT koncerten ott voltam. Mivel magyarázod az LGT-nek azt a varázsát, aminek révén a tizenéves korosztályra is extatikus hatást gyakorol?
Érdekes, hogy a rockzene velünk együtt öregedett. Nem lehetett tudni pontosan, hogy mi a rock életkorisága, de azt lehetett érezni vagy sejteni, hogy ebből a műfajból ki lehet öregedni. És érdekes tapasztalat, hogy ez nem igaz. Ugyanúgy, mint például a jazz zenénél Miles Davis: minél öregebb, annál jobb. Ez igaz lett a rockzenére is. Valahogy kiderült, hogy nem életkori sajátság, vagyis a kultúrába tartozik, ami pedig ilyen értelemben mindig konzervatív, mindig az előzőre alapozódik és aztán így tovább. Természetes, hogy a fiataloknak nosztalgikus élményként jelenik meg a ’60-as és a ’70-es évek, amit tökéletesen értek, mert furcsamód valahogy a szabadság érzését és gondolatát akkor sokkal radikálisabban képviselték, és sokkal többet jelentettek ezek, mint most itt, a mocsok kapitalizmus közepén. Ráadásul ahogy nézem a divatot, az se tudott nagyon újat kitalálni. Tehát ha azt mondom, hogy a ’70-es évek-beli retro megy a csajokon, akkor bizonyos értelemben zavarban is vagyok, mert ugyanúgy néznek ki, mint az én koromban. Az LGT egy érdekes kérdés volt, mert ők azért az angolszász rock vonalon mozogtak és találták ki magukat. Sokkal individuálisabb zene volt, mint mondjuk az Illés. Na most, a Pici bácsi – ugye Presser Gáborról van szó – érdekes tulajdonsága, hogy öreg korára javul, mint a jó bor. Sok barátom mondja, hogy a Pici bácsi egyre jobb lett, tehát régebben rendkívül nagy pofája volt és például nagyon rossz volt a kapcsolata a fiatalokkal is, a sajtóval is. Mára teljesen megváltozott. Egyrészt elkezdett érdeklődni az alternatív zenei irányzatok után, például Palotaival dolgozik együtt, ami érthető, hisz azért ő most már inkább oda tartozik; beleöregedett. És ahogy mondjuk Tom Waits-nél vagy Lou Reednél, nála is a megerősödtek a karakterjegyek, ami jól áll neki. Azért Presserről beszélek az LGT helyett, mert Somló Tamás a második fiatalságát éli, Pressernél viszont az az érdekes, hogy ő a termékeny, szépülő öregkorát. Ha ez sikerül neki, olyan lehet, mint Bunuelé, aki 80 éves korában is olyan éles filmeket rendezett, hogy leesik a fejed. Nagyon fontos dolog, hogy az ember annak érezze magát, ami, és annak megfelelően fejezze ki magát. Ehhez képest persze a LGT koncert nosztalgikus koncert volt, de hát egy kicsi ország nagyon kevésből él. Abból, amije van neki.
Akkor összefoglalhatjuk úgy, hogy a mostani fiatalokban a mítosz, a nosztalgia fonódik össze aktuálisan befogadható jelenségük, örömzenéjük szeretetével?
Egyrészt a mítosz és a nosztalgia is, de ezen túlmenően tényleg azt kell mondjam, hogy ez egy nagyon szar korszak. Ha azt mondjuk, hogy azért nincs szabadság, mert politikailag vagy szellemileg diktatúra van, azon belül könnyebb kialakítani az oppozíciót és ezáltal szabadabbnak érezheted magad. Most, a kapitalizmusban leegyszerűsödtek a kérdések: például gazdag vagy, vagy szegény. Ezek sokkal keményebb határok. Én csinálok a barátaimmal egy másik fesztivált Kazincbarcikán, ez a Kasza Fesztivál. Ott például ezer-kétezer forint a napi beugró és oda olyan szegény gyerekek jönnek, hogy kábé egy ezrest osztanak be egy hétre. Próbálj meg ezer forintot beosztani egy hétre! Azért gondolom, hogy mindez nem csak nosztalgia és visszaemlékezés, hanem valaminek még mindig a képviselete, valaminek még mindig az érték jellegű megjelenítése. Másrészről pedig ne felejtsük el, hogy az LGT-sek még olyan zenészek voltak, akik alapvetően hangszereken zenéltek. A zenélés képessége azért fontos, mert az kreatív és át tud alakulni. Azért mondom, hogy nagyon szeretném, ha végre Pici bácsi fellépne fiatalokkal valami koncerten – egyébként tudom, hogy erre van hajlandósága – , mert zenészként képes a többi zenésszel együtt létezni. Tehát nem projektek vannak, nem valamiféle marketing vagy menedzserek által generált folyamatok, hanem olyan ez, mint
Azért az mégis csak öröm, hogy a piac még ad lehetőséget arra is, hogy igényesen komponált zenét, értékeket is befogadhassunk.
Miután a Baby Gaby típusú projekteket túléltük... Szerintem annyi van, hogy léteznek jó zenék és rossz zenék, és a jó zenék túlélőképessége egyszerűen nagyobb. Tehát teljesen egyetértek azzal, hogy Bob Dylant választották meg az évszázad zenészének, és nem például a Boney M-et.
Ha már a Boney M-nél tartunk: számodra mennyire fontos, hogy egy fesztiválon a populáris mellett az elit kultúra is helyet kapjon?
Hát a magas- vagy elit kultúrához nem igazán tudok hozzászólni, mert az engem nem nagyon érdekel, én az alternatív kultúrában éltem körülbelül tizenöt évet. És nagyon fontosnak tartom, mind a mai napig ezt csinálom, itt ücsörgök a Tilos Rádióban. Egyetlen probléma van ezzel: ez az az ország, ahol ez nem jelent különösebb értéket. Pont ma reggel gondolkodtam azon, mennyire iszonyatosan rábasztam azzal anyagilag és mindenféle értelemben, hogy én ezt csinálom, de valószínűleg már nem tudok mást csinálni. A normális kultúrájú országokban az alternatív kultúra a magaskultúra vagy a mainstream kultúra része lesz. Hogy mondjak egy pozitív példát, Bozsik Yvette a Táncszínházból eljutott oda, hogy a magyar állam most már mindig őt küldi külföldre, ha valami adódik. Vagy Sebestyén Márta a népzenéből eljutott a csúcsra, de mondjuk Lovász Irén már nem. Palya Bea most ennek a kapujában áll. Ha normális a kulturális szelekció, akkor a kultúra dimenziója mozgásban van, de iszonyatosan nagy a szakadék. Mikor bekerültem a Megasztárba, azt hitték, hogy én valami pop-rock szakíró vagyok, pedig mindig mondogattam, hogy én ehhez nem értek. De nem hiszik el. Ez is olyan jópofának tűnt, tudod. De olyan hülyék voltak, hogy az én nemtudásom magasan az ő értésük felett állt. De azért ha objektíven beszélünk, akkor én filmkritikus voltam majdnem 15 éven keresztül.
Nyilván öniróniának vélték, hogy nem értesz hozzá…
Annak vélték, pedig nem az. Aztán majdnem belesültem ebbe a szerepbe. Nekem általában a kultúrát létrehozó képességeim vannak, általában elindítani vagy megcsinálni tudok dolgokat, de sajnos mindig úgy történik, hogy ha már sikeres, akkor kihagynak vagy kirúgnak belőle… De hát most már mindegy.
Említetted Sebestyén Márta nevét. Az idei Szigeten igen kis arányban hallhattunk autentikus magyar népzenét. Népzenei sátor nem is került felállításra…
Pedig ez a korábbi években nagyon jelentős hangsúlyt kapott. Nem tudom megmondani, hogy mi lehetett az oka az idei helyzetnek… Valahogy úgy akarták összeállítani a programot, hogy meglegyen a bevétel. Ha ez még egyszer megtörténne a Szigeten, azt lehetne mondani, hogy tendencia. Egy alkalomból ne vonjunk le ilyen következtetéseket, mert korábban azért nagyon komolyan képviseltette magát a népzene. Mondjuk inkább azt, hogy hiba, hogy most kevesebb volt belőle. Az egész zenei életet illetően azért azt lehet mondani, hogy átjárás van a műfajok között, és az etno meg a népzene az, amelyik egy csomó olyan fúziót hozott létre, hogy már a könyökömön jön ki. Vagyis pont piaca van ennek. Hogy most akkor miért nem volt a Szigeten magyar népzene? Tudja a fene.
Mesélj egy picit arról a fesztiválról, amit a barátaiddal közösen szerveztek!
A Kasza Fesztivál Észak-Magyarországon Ózd, Miskolc és Kazincbarcika háromszögét fogja össze. Munkanélküliség, drog, kilátástalanság… nagyon kemény. Eleve azért is kezdtem itt dolgozni, mert azt gondoltam, hogy teljesen magára hagyták ezt a régiót.
