Ki gondolta volna az első Mesterségek Ünnepén, huszonegy évvel ezelőtt, hogy ily nagyra nő a gyermek? Talán a népművészet védelme, a népi kultúránk iránti aggódás indította útjára a rendezvényt. Jó ötlet volt. Ma az élő népi kultúra, a tárgyalkotó népművészet, a magyarországi kézművesek egyik legjelentősebb fóruma. Nem bemutatkozás, hisz azon már réges-rég túlvagyunk.
Az idén a Népművészeti Egyesületek Szövetsége (NESZ) közel 50 tagszervezetének 800 mestere képviseltette magát a Budai Várban. A tagszervezetek és egy országos szakmai zsűri egybehangzó döntésén múlik, hogy kik vehetnek részt a rendezvényen. Ez ad garanciát a minőségre. A rendező NESZ meghívott tagjai minden költségét vállalja, ezzel is segíti részvételi lehetőségüket. A program szerves része a helypénzes kézműves vásár is. Természetesen itt is csak olyan portékával találkozhatunk, ami a szigorú szakmai kontroll mércéjét megüti. Ide még nem kell megváltani az egyébként egyáltalán nem drága belépőt.
A Mesterségek Ünnepe programját színvonalas színpadi produkciók színesítik. A belépőjegy a gazdag zenei és táncos műsor mellett a kiállítások megtekintésére, múzeumi belépőként is érvényes volt.
A 800 mester és kézműves, a 2000 közreműködő (zenész, táncos, mutatványos, csepűrágó) alaposan kitett magáért, hogy a közel 100 ezer idelátogató vendég igazi népi buliban érezze magát.
Az itt látható tárgyakat - fazekasok munkáit, vásznakat, fafaragást - nem ügyes fémkezek készítették tökéletesen egyformára, hanem mesteremberek formálták, verejtékükkel fűszerezték egyedivé. Ettől válhatnak mindennapjaink értékes díszévé.
Az étel is jobban esik a csiszolt formájú eszközökből, melyekre több évszázados kultúra mindennapos használata mondott igent. Ezek a tárgyak akkor érzik igazán jól magukat, ha szolgálhatnak, ha használják őket. Akkor meghálálják létezésüket.
A népművészetünk megőrzése elemi feladatunk, ez kapott jelentős teret a Budai Várban négy napon át. A klasszikus tárgyak, formák megőrzése mellett, nagyobb teret kaphatott volna a megújító szándék.
Vásár? Igen. Hisz ezek a foglalkozások is csak akkor maradhatnak meg, ha el tudják tartani művelőjüket. Nem titok, hogy mint minden vásár, ez is vevőt keres a portékáknak.
Persze, a vásárok szokásrendje szerint mindig az alkudozás, a nevetés az ének és muzsikaszó keltette a legnagyobb lármát, nem pedig az „égi taligák”, amiktől a gyanútlan műélvező még a saját szavát sem értette. Csak bosszúsan emelte tekintetét az égboltra, majd esélytelenül pislogott a színpadra, végül tudomásul vette, hogy élő műsorban sajnos nincs replay (nyugati dialektus). Ez már a városi folklór része. Értem én, csak nem szeretem.
A négy nap alatt mindenki találhatott magának való szórakozást. A színvonalas színpadi programok, a vidám, kedves, kiállításában is lenyűgöző gyerekjátszó programjai sok-sok érdeklődőt vonzottak.
Aztán elérkezett augusztus 20. este fél hét, amikor megint a feje tetejére állt a világ. Jött a vihar - szerencsére kisebb, mint 2006-ban - , és ellenvéleményt nem tűrve bezárta a rendezvényt. A tavalyi év szomorú tapasztalatai nyomán a szervezőség időben megtette a szükséges intézkedéseit. Jól vizsgáztak. Ennek is köszönhető, meg talán a kisebb intenzitású viharnak is, hogy nem történt nagyobb baj.
Azután - kicsit vizesen - ki haza indult, ki hősként kivárva a tűzijáték idejét, és az élmények kavalkádjával ünnepelt tovább.
Isten éltesse népművészetünk nyárvégi ünnepét! Jövőre talán az égiek is kegyesebbek lesznek mindannyiunkhoz. Mert ahogy eleink mondták, az idő a gazda mindenek felett.
