Több mint tízezer látogató vett részt a Zempléni Fesztivál mintegy ötven rendezvényén. A fesztivál sikerével és a többi között harminc ingyenes programjával ismét bizonyította, hogy a zempléni régió az ország egyik kiemelt kulturális csomópontja.
A programsorozat záróakkordjaként a Liszt Ferenc Kamarazenekar két koncertet is adott 18-án és 19-én. Először a tokaji Kulturális és Konferenciaközpontban népszerű táncdallamokból álló, lendületes zenével kápráztatták el a közönséget – az együtteshez nemrég csatlakozott fiatal előadók közül négy hegedűművész is bemutatkozott egy-egy Kreisler-keringő szólószólamának tolmácsolásával. Másnap a sárospataki fesztiválzárón Gustav Rivinius csellóművész közreműködött a zenekar hangversenyén – szintén a közönség hangos ünneplésétől övezve.A Zempléni Fesztivál jövőre is tíznapos programmal, augusztus 8-a és 17-e között nyitja meg kapuit a várak, kastélyok, a zene és a tokaji bor szerelmesei előtt. A szervezők programtervei között szerepel Presser Gábor és Novák Péter zenés színpadi szerzeményének, a Magyar Carmennek a bemutatója, illetve Rost Andrea áriakoncertje is.
Forrás: fidelio.hu