Egy nyitott tenyér, rajta a feliratok: barátság, béke, szeretet - ez az új szimbóluma a minden eddiginél sokszínűbb és nyitottabb Zsidó Nyári Fesztiválnak. A rendezvénysorozat augusztus 25-én, szombaton startol, központi helyszíne a Dohány utcai Zsinagóga.
Az augusztus 25-én, szombaton kezdődő eseménysorozatról tartott sajtótájékoztatón Vadas Vera fesztiváligazgató közölte: bár a tizedik alkalommal meghirdetett Zsidó Nyári Fesztivál központi helyszíne az építészeti és történelmi szempontból is nevezetes Dohány utcai Zsinagóga, nincs szándékukban kulturális "gettót" létesíteni. Ellenkezőleg: a szeptember 9-éig tartó eseménysorozat egyszerre kitárulkozó és befogadó szellemű.Elmondta: 1998-ban, az első fesztiválon alig néhány ezren fordultak meg, tavaly pedig már több mint 120 ezren váltottak jegyet a különféle estekre és bemutatókra. Céljuk és erősségük továbbra is az értékteremtés: a Zsidó Nyári Fesztiválon műsorra tűzött produkciók közül nem egy aratott jelentős sikert egy sor külföldi helyszínen, például a nagy-britanniai magyar év, vagy a brüsszeli Magyar Kulturális Intézet programjában - hangsúlyozta.
A sajtótájékoztató háziasszonyi szerepét vállaló Bogyay Katalin, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára megerősítette ezt a gondolatot, kiegészítve azzal: a magyar kultúra, amely egyszerre tradicionális és modern, befogadó és inspiráló, számtalanszor bizonyította, hogy hatása a sokféleségben rejlik. Véleménye szerint a Zsidó Nyári Fesztivál - amely az idén is átlépi a főváros határait - jól beilleszthető a nemzetközi fesztiválok hálózatába. Megemlítette, hogy Krakkóban tárgyalt a Krakkói Nemzetközi Zsidó Fesztivál és a budapesti esemény összekapcsolásáról.
Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatója hozzátette: a fesztivál jól dokumentálja hogy a zsidó kultúra a magyar kultúra integráns része, azok nem képzelhetők el egymás nélkül. Reményét fejezte ki, hogy az idén legalább 300 ezer vendége lesz a gazdag programnak.
A X. Zsidó Nyári Fesztivál szombaton az Uránia Nemzeti Filmszínházban Kálmán Imre-esttel kezdődik. A világhírű operett-komponista, Bartók Béla és Kodály Zoltán zeneakadémiai tanulótársa 125 évvel ezelőtt Siófokon született. Édesapja Koppstein Károly gabonakereskedő és vállalkozó volt, édesanyja Singer Paula, aki megérhette fia világhírét. A világpolgár zeneszerző mindvégig magyarnak vallotta magát.
Forrás: MTI