135 évvel ezelőtt, 1872. szeptember elsején alapították meg Budapesten az Iparművészeti Múzeumot, Európában harmadikként. Az 1872. évi országgyűlés 50 ezer forintot szavazott meg a felállítandó Mű- és Iparmúzeum céljára. Az alakuló múzeum vásárlások és ajándékozások révén gyarapodott.

A budapesti Iparművészeti Múzeum a londoni (1857) és a bécsi (1864) társintézmények után Európában harmadikként jött létre, miután az 1872-es országgyűlés 50 ezer forintot szavazott meg “műipari tárgyak” vásárlására a következő évi bécsi világkiállításon a leendő “iparműmúzeum” számára, s ezzel megvetette a gyűj-teményezés alapját. A gyarapodó anyagot 1874-77 között a Nemzeti Múzeum fogadta be, kiállítva is annak lépcsőházában volt, majd a Régi Műcsarnok (Sugár út 69.) épületébe került a gyűjtemény. 

Az önálló otthon megteremtése (az anyagi lehetőségek birtokában) 1890-ben vált időszerűvé. Első lépésként egy 1552 négyszögöl nagyságú telket vásároltak meg az Üllői út - Kinizsi utca - Rákos utca (ma Hőgyes Endre utca) határolta területen; ezt később további vásárlással megnövelték. 

Az új, minden igénynek megfelelő palotára – mely a múzeumon túl az 1880-ban alakult Iparművészeti Iskolát is befogadta – a kormány 1890-ben írt ki pályázatot. Az első helyezést a Keletre magyar! jeligéjű, Lechner Ödön és Pártos Gyula által benyújtott tervsorozat nyerte el, de az építési megbízást csak 1893-ban kapták meg. A palota avatására a millenniumi ünnepségsorozat záró akkordjaként 1896. október 25-én került sor. 

A palota születése pillanatától heves vitákat váltott ki. Jelentősége a nemzetközi szecesszió vonulatában és a lechneri életműben ma már megkérdőjelezhetetlen tény. Benne a funkció, a magas művészi színvonalon megformált tömeg, és az egyéni díszítési forma harmóniáját a legkorszerűbb statikai szerkezetek szolgálták (mint például a nagycsarnok ornamentális csipkévé lényegült, és a nézők szemei elől el sem rejtett hengerelt acéltartói).

A kerámia- és üvegosztály gyűjteményei együttesen mintegy 25 ezer tételből állnak, a valóságos darabszám ennek hozzávetőleg a kétszerese, hiszen csaknem valamennyi gyűjteménycsoportban, különösen a porcelánban, fajanszban és az üvegben számos kisebb-nagyobb asztali szerviz található. A nagyobb gyűjteményegységek az alapanyagok szerint jöttek létre. A körülbelül 20 ezer műtárgyat számláló Textil és Viselet gyűjtemény magába foglalja a textilművesség különböző korszakait és technikáit képviselő európai és Európán kívüli textíliák kollekcióját, valamint a kézműves textiltechnikák története szempontjából jelentős eszközök gyűjteményét.

A megközelítően négyezer darabot számláló bútorgyűjtemény nagyrészt különböző berendezési tárgyból, kisebb százalékban egyéb famunkákból – mézeskalácsmintából, kékfestő dúcból, kisplasztikákból stb. – tevődik össze. A gyűjteményi állomány a 14-20. századig terjedően mintegy hét évszázadot ölel át. Az Ötvös Osztály műtárgyállománya mintegy 10 ezer tételből áll, elsősorban külföldi, kisebb részben magyar művészek, mesterek alkotása, és a reneszánsznál korábbi korszakokat csak egyes ritka darabokkal képviseli. Az Iparművészeti Múzeum legváltozatosabb tartalmú gyűjteményi osztálya a Kisgyűjtemények osztálya. Nevében némiképp félreérthetően a tárgyak méretére utal, de nem jelzi azt a fajta változatosságot, mely e gyűjteményegységet jellemzi.