184 évvel ezelőtt, 1813. szeptember 3-án látta meg a napvilágot báró Eötvös József író, költő, politikus, akinek nemcsak a kötelező elemi iskolai oktatás törvénybe iktattatója volt, de őt tekinthetjük a magyar realista regényirodalom első képviselőjének is.
Tizenöt éves korában már költőnek vallotta magát. Barátjával, a későbbi történész-államférfi Szalay Lászlóval együtt tiszteletteljes látogatást tettek Kazinczy Ferencnél, aki szívélyesen fogadja őket. A fiatal Eötvös az elegánsan szentimentális Kazinczyban és követőiben találta meg az első példaképeket. Kölcsey Ferencet mindvégig mesterének vallotta.
Az egyetem elvégzése után ugyan egy ideig megpróbált hivatalnokoskodni, de nem ment neki: nem karriert akart, hanem szolgálni a népet, és az irodalmat is e feladat szolgálatába akarta állítani. Személyes oka is volt, hogy szakítson császárhű családjával és az arisztokrata világgal: szerelmes lett egy polgárlányba, az ercsi postamesternő leányába, akit azonban otthoni ármánykodással elszakítottak tőle. Ezután két évig utazgatott Európában, majd amikor hazajött, megírta első nagy regényét, A karthauzit. Ez a filozófiával teljes szentimentális regény a magyar társadalmi regényirodalom kezdete. A huszonhat éves író az ünnepelt Jósika Miklós mellé került az olvasók szívében.
A karthauzi még nem politikai regény: saját kétségeinek, saját bánatainak, bontakozó életfilozófiájának megfogalmazása. Az elzüllött nemesség Magyarországának halhatatlan képét rajzolta meg vádló hangú nagy regényében, a világsikert arató A falu jegyzőjében. Ez volt az első olyan magyar irodalmi mű, melyre különböző nyelvű fordításai alapján külföldi kritikák is elismerően felfigyeltek. Hamarosan megjelent a Dózsa György-féle parasztháborúról szóló regénye, a Magyarország 1514-ben. Ezek mellett 1848-ig számos verse is megjelent. Költészete a Kazinczy-Kölcsey-Szemere Pál-féle szentimentális hangvétel folytatása volt.
1848-ban az első pillanatban Eötvös vállalta a forradalmat és az első kormányban a közoktatás minisztere lett. Azonnali fontos reformokkal akarta kezdeni, de az események meggátolták, a szeptemberi fordulat után azonban nem vállalta többé a miniszterséget, majd nemsokára családjával együtt Bajorországba utazott. Csak 1851-ben jött haza, de az elnyomásban távol tartotta magát a közélettől. Ez időben írta meg elméleti főművét, A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az álladalomra című tanulmányt. Már ezután rukkolt elő negyedik regényével, A nővérekkel, de alkotott néhány remek novellát is, például A molnárleány címűt.
Az 1867-es kiegyezést követően újra közoktatásügyi miniszter lett: ő volt az egyetlen, aki egyaránt miniszter volt Batthyány forradalmi és Andrássy kiegyező kormányában is. A hátralévő négy évben meg is tudott valósítani egyet-mást reformeszméiből, például törvénybe iktattatta a kötelező elemi iskolai oktatást. A politikai életben ugyanakkor egyre jobban elszigetelődött. 1871-ben, ötvennyolc éves korában halt meg.
