2007. szeptember 7-én pénteken este 19.30-kor a West Balkán ad otthont az első UPC-AXN Filmfesztiválnak. A sok-sok rövidfilmmel és zenei programokkal tarkított program mellett az este során kiderül, ki nyerte meg a májusban kiírt rövidfilmpályázat 10.000 eurós fődíját, és ki látogathat el Hollywoodba, a Sony stúdióiba.
A Fesztiválon az érdeklődők a zsűritagokkal, azaz Török Ferenccel, a Moszkva tér és a Szezon rendezőjével, valamint a számos díjat nyert Taxidermia alkotójával, Pálfi Györggyel is találkozhatnak.A tavasszal kiírt pályázatra kizárólag rövid, maximum 7 perc hosszúságú játékfilmmel lehetett jelentkezni. A szervezők elsősorban lelkes, fiatal alkotók, de nem kizárólag szakmabeliek pályaműveit várták. A pályázat éppen azt kívánta bizonyítani, hogy a digitális kamerák és vágóprogramok korában mindenkinek megvan a lehetősége, hogy filmben fejezze ki magát. Nem kell hozzá sok pénz, csak lelkesedés, elhatározás és egy jó ötlet.
Andy Vajna, Török Ferenc és Pálfi György örömmel vállalták a zsűritagságot. Andy Vajnának szívügye a fiatal filmesek jövője. „Értékes kezdeményezésnek tartom ezt a pályázatot, melynek során a fiatalság megmutathatja tudását, tehetségét”, mondta a nagymúltú producer.
A mozikban mostoha sors jut ennek a műfajnak, de az internet mellett a televízió sokat tehet azért, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítson a rövidfilm képviselőinek. „Az AXN fontosnak tartja, hogy tehetséges alkotókat karoljon fel, és adott esetben indítson el a filmkészítői pályán”, nyilatkozta Stephen White, a csatorna regionális ügyvezető igazgatója.
Török Ferenc szerint a pályázat fantasztikus lehetőség, diák korában maga is valami hasonlóra vágyott volna, Pálfi Györgyöt pedig elsősorban az fogta meg, hogy a pályázatra bárki nevezhetett.
160 pályamű érkezett a kiírásra, melyek közül a legjobb tizenötöt a fesztivál közönsége is megtekintheti. A fő díjazott a pénzjutalmon és az utazáson kívül nemzetközi népszerűséget is nyer, a legjobb kisfilmeket ugyanis a csatorna a közép-európai régió több országában is műsorra tűzi.
A szeptember 7-i filmfesztiválon filmes és zenei programokon kívül számos meglepetés várja majd a közönséget. A belépés ingyenes.