Keddtől nézhetik meg a budapestiek a 2007-es Tehénparádé alkotásait az Erzsébet téren. A július 30-án indult köztéri kiállítás utolsó vidéki állomása Győr volt, szeptember 16-ig pedig a Gödör mellett állítják ki a 23 parádés tehenet.
A tehenek hétfőn érkeztek vissza Budapestre. A tavalyitól eltérő módon idén nem több, hanem egy budapesti helyszínen, az Erzsébet téren, a Gödör mellett nézhetik meg a járókelők a színes alkotásokat.A másfél hónapja tartó közönségszavazáson eddig csaknem 40 ezren adták le voksaikat azt illetően, hogy melyik tehén a legszebb. Az első helyen még mindig a Világ gyerekszemmel nevű színes tehénszobor áll majdnem 10 ezer vokssal. A köztéri tárlatot az elmúlt egy hónapban Siófokon, Szegeden, Pécsett, Debrecenben és Győrben nézhették meg egy-egy hétig a járókelők.
Az utazó kiállítás végén a TehénParádé szervezői a tavalyi évhez hasonlóan az összes elkészült munkát elárverezik. A jótékonysági árverést szeptember 22-én rendezik meg a New York Palotában. Az aukció bevételéből a krónikus beteg gyerekek élményterápiás táboroztatását szervező Bátor Tábor Alapítványt támogatják a Tehénparádé szervezői.