Idén 42 filmalkotást neveztek az Európai Filmakadémia (EFA) díjára: közöttük van Ragályi Elemér Nincs kegyelem című alkotása is. A jelöltek végleges listáját a sevillai filmfesztiválon, november 3-án hozzák nyilvánosságra, a díjakat pedig december 1-jén adják át Berlinben.
Az alkotások közül az EFA 1800 tagja választja ki a különböző kategóriák jelöltjeit az elkövetkezendő hetekben. Ragályi Elemér filmje Pusoma Dénes tragédiájáról szól, akit ártatlanul ítélték el gyilkosságért, és majdnem két és fél évet töltött börtönben, mire fény derült a valódi gyilkos személyére. A férfi szabadulása után kártérítési pert indított a magyar állam ellen. Élethelyzetének kilátástalansága miatt perének végkifejletét nem várta meg, öngyilkosságot követett el.A film forgatókönyvírója Magyar Elemér volt, Pusoma Dénes jogvédője a kártalanítási perben. A megtörtént estet feldolgozó alkotást a Tivoli Filmprodukció és az Objektív Filmstúdió együttműködésében 2006-ban forgatták, a magyar mozikban márciusban mutatták be.
Az Európa Filmdíj nevezési listájának másik magyar vonatkozása az Új Budapest Filmstúdió koprodukciójában készült A csapda című szerb-német-magyar alkotás. A film főszereplője egy fiatal és boldog belgrádi házaspár. Mladen és Marija nagyon szeretik tízéves fiukat, Nemanját. Bíznak benne, hogy hamarosan jobb napok jönnek, és a rendszerváltás nehéz évei után könnyebben megy majd a soruk. Nemanja azonban egy napon rohamot kap, és kiderül, hogy ritka szívbetegségben szenved, amin csak egy külföldi operáció segíthet. A műtét árát nem tudják a szülők előteremteni, ezért hirdetésben kérnek segítséget. Egy rejtélyes "mentőangyal" jelentkezik, aki kifizetné a 30 ezer eurót, csupán annyit kér cserébe, hogy Mladen ölje meg egy ellenségét. A többszörös fesztiváldíjas film magyar producere Kántor László volt, a filmet a szerb Srdan Golubovic rendezte.
Az Európai Filmdíjat 15 kategóriában adják majd át 2007. december 1-jén Berlinben, többek között a legjobb európai film, rendező, operatőr, forgatókönyvíró, színésznő és színész, valamint zeneszerző díját. Tavaly Kenyeres Bálint Before Dawn című filmje kapta meg a legjobb rövidfilmnek járó Európa Filmdíjat.