Szeptember 29-én igazi rock’n’roll ünnep vár az A38 hajóra látogatókra: a ’80-as évek két kultikus dallamos hard rock csapata, a Dokken és a Kingdom Come közös turnéjuk keretében érkezik Budapestre a Livesound szervezésében.
A zenekar aztán a '90-es évekre felbomlott, és a két meghatározó tag, Dokken és Lynch saját útját kezdte járni. 1994-ben aztán újra összeálltak, öt évvel később azonban Lynch ismét távozott, így kettejük közül csak Don Dokken ünnepelheti idén a zenekar harmincadik születésnapját. A kerek évforduló alkalmából jelenik majd meg az együttes legújabb, Lightning Strikes Again című stúdióalbuma. A Dokken 2002-ben már járt Magyarországon, akkor az E-Klubban léptek színpadra.
A Defenders Of Rock turné másik zenekara nem kevésbé impozáns történettel, és hasonlóan karakteres frontemberrel rendelkezik: a Hamburgból származó Lenny Wolf 1987-ben hozta létre a Kingdom Come nevű zenekart, melyet az énekes Robert Plantre emlékeztető hangja és a zene alapján sokan a Led Zeppelin egyfajta reinkarnációjának tartottak. Az együttes egyik legnagyobb eredménye a '88-as Monsters Of Rock turnén való részvétel volt, ahol a Metallica, a Van Halen és a Scorpions mellett éppen a Dokken volt Wolfék útitársa.
A két legendás zenekar ezúttal kettesben járja végig Európát: a szeptember 29-ei, A38 hajón tartandó koncertjükre jegyek elővételben már kaphatók, országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, valamint a www.ticketportal.hu oldalon.