Régizenei Esték címmel indul koncertsorozat pénteken, a Budapesti Történeti Múzeumban (BTM) a Musica Historica együttes előadásában hangzik el a Carmina Burana című, XII-XIII. századi diákdalok gyűjteménye.
Szeptember 29-én az MTA Kongresszusi termében folytatódik a sorozat, ekkor is a Musica Profana lép föl. Ekkor a szerkesztők szerint rendkívüli értékű Kájoni-kódex darabjaiból készült CD-t mutatják be.Október 14-én ismét a BTM a helyszín, ahol Zádori Mária szoprán A manierizmus vokális művészete címmel ad koncertet. Caccini, Monteverdi, Sigismondo d,India zenéje szólal meg. Ugyanitt mutatkozik be két héttel később a Vagantes Trió, amely főként Balassi Bálint és kora énekelt költészetét idézi fel.
Végül az európai hírű Capella Savaria barokk együttes és Zádori Mária műsora hallható december 8-án az MTA Kongresszusi termében. Esterházy Pál Harmonia Caelestiséből karácsonyi kantátákat adnak elő Corelli, Vivaldi és Handel egy-egy műve mellett.
Hetessy Csaba, az Art Face Seven művészeti vezetője kiemelte: igyekeztek olyan programot összeállítani, amelyben a XII. századtól a XVIII. századig terjedő európai régizene igazi ritkaságai kelnek életre. Tervezik, hogy 2008-tól külföldi előadók is szerepeljenek régizenei sorozatukban. Hozzátette: társaságuk hivatásának tekinti a régizene területén tevékenykedő szólisták és együttesek fellépéseinek szervezését Magyarországon és külföldön egyaránt. A művészeti vezető beszámolt arról, hogy szervezésükben jövőre a Musica Profana a Kájoni-kódex anyagával lép fel a kölni rádióban.