Negyedszer rendezik meg Miskolcon a CineFest - Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiválját; a vasárnap kezdődő egyhetes seregszemlére több mint háromszáz nevezés érkezett.
Minden eddiginél több, összesen 359 filmet neveztek idén a Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiváljára, a CineFestre. A miskolci filmes seregszemlére 97 nevezés érkezett Magyarországról, az Egyesült Államokból 65, Németországból pedig 47 fiatal filmes küldte be munkáját, de érkeztek alkotások Azerbajdzsánból, a Fülöp-szigetekről és Bolíviából is.Mint korábban, most sem volt műfaji megkötés, nagyjátékfilmek, kísérleti és kisjátékfilmek, dokumentumfilmek és animációs alkotások egyaránt versenyeznek. A jelentkezőknek két kritériumnak kellet megfelelniük: csak olyan alkotásokkal lehetetett versenybe szállni, melyek 2005. január 1. után készültek, és rendezőjük a film készítésekor nem töltötte be a 35. életévét.
Ezúttal "Roma-kép - Romák a kamera mögött és előtt" címmel külön versenyprogramot is indítottak a szervezők. A szekció filmjei között egyebek mellett Gát Balázs Gipsy Side, a bolgár Petar Stefanov Loneliness Kills, vagy Baróti Éva Aves Roma Road Movie című alkotását lehet megnézni. A fesztivál keretében olyan fiatal roma tehetségek munkáit is levetítik, mint Hajdú Eszter, Bernáth Milán, Ambrus Emese, Gát Balázs, ifj. Siroki László és Baróti Éva.
Az 1,6 millió forintos összdíjazású fesztivál szervezői arra törekednek, hogy a nemzetközi zsűri is főként a fiatal filmes generációt képviselje.
Tagja az idei zsűrinek a CineFest tavalyi fődíjasa, a norvég Guro Ekornholmen. A testület elnöke a Dániából érkező Jens Rykar lesz, aki az Europa Cinemas mozihálózat igazgatótanácsának tagja. A döntnökök között van egy fiatal olasz filmes, Massimo Amici, Pálfi György magyar filmrendező és Libor Anita, a magyar.film.hu filmkritikusa. A fesztiválon idén is lesz diákzsűri és kritikusi zsűri is.