Bozsik Yvette Playground (Játszótér) című munkája az évad első bemutatója a Katona József Színházban; a premiert vasárnap tartják. Az előadás zenéjét a különleges hangzásvilágáról ismert Yonderboi és a világhírű amerikai szaxofonista és dzsesszmuzsikus, John Lurie szerezte.
A produkció szereplői a Bozsik Yvette Társulat táncosai és a Katona József Színház társulatának fiatal színészei. Az előadás különlegessége, hogy a munkamódszer, amellyel Bozsik Yvette a két társulat tagjaival dolgozott, egyáltalán nem hasonlít eddigi közös munkáikra. A darab több jelenetének vázát, alapját a közlemény szerint a színészek és a táncosok egy-egy meghatározott témára - például játszótér, tengerpart, gyerekkor - készített improvizációi adták.Bozsik Yvette gyakran merít ihletet a régi nagy elődök tánc-remekműveiből, a Katonában bemutatott előadásai közül így készült például az Egy faun délutánja és a Commedia dell'arte. A Playground alapötletét is egy Kenneth MacMillan- és egy Nizsinszkij-koreográfia adta.
Nizsinszkij Játékok című balettjét 1913-ban mutatta be Párizsban Gyagilev társulata; a balett zenéjét Debussy szerezte. MacMillan Playground-ját 1979-ben játszották először, Edinburgh-ban. Bozsik Yvette előadásában a két darabnak mindössze egy-egy mozzanata fedezhető már csak fel, a Játékokból mindössze az maradt meg, hogy a szereplőkben felébred gyerekkoruk játékainak emléke. Az eredeti Playgroundban a címben jelzett játszótér egy drótkerítéssel körülvett udvar volt, a játszó "gyerekek" pedig egy elmegyógyintézet lakói, játékaik sérült személyiségüket tükrözték. Az előadás első része a leginkább gyerek- és felnőttkori szorongásainkról szól, elsősorban egyetlen színész, Elek Ferenc kis történetein keresztül.
A darabot hétfőn, majd október 2-án, 13-án és 26-án is láthatja a közönség.