Csütörtökök reggel otthonában elhunyt Polcz Alaine író, pszichológus. A Magyar Hospice Mozgalom megalapítóját, thanatológust kevéssel 85. születésnapja előtt érte a halál.
Polcz Alaine 1922. október 7-én született Kolozsváron. Férje Mészöly Miklós író volt (1949-től 2001-ig). 19 évesen, a háború alatt súlyos sérüléseket szerzett, kórházban kellett újjáéleszteni. Közben intenzív halálközeli élményeket szerzett, melyek megváltoztatták addigi világlátását. Ezek hatására kezdett pszichológiával, a halál és a gyász kutatásával (thanatológiával) foglalkozni. A második világháború szörnyűségeiből szabadulva pszichológia szakra iratkozott be, majd az ELTE bölcsészkarán szerzett pszichológusdiplomát 1949-ben.Polcz Alaine pályájának kezdetén felnőtt elmebetegekkel folytatott művészeti terápiát, majd gyermek-ideggondozóban játékdiagnosztikával foglalkozott, játékteszteket dolgozott ki. Több mint ötven évig foglalkozott haldokló gyerekekkel és felnőttekkel Alapozó fontosságú műveket publikált a gyerekek haláltudatáról. Mindent megtett azért, hogy a kicsik végstádiumukban hazakerülhessenek, és otthonukban, szüleik és játékaik között lehessenek. A Magyar Hospice Mozgalom megalapítása és elindulása az ő nevéhez fűződik.
Ismertebb művei közé olyanok tartoznak, mint A halál iskolája (1989), az Asszony a fronton című dokumentumregény (1991), a Macskaregény (1995), az Éjjeli lámpa (1996) vagy az Ideje a meghalásnak (1998).