Különleges műsor-összeállítással lép színpadra ismét a Hortus Musicus 99 régizene együttes. Mozart utazásait követhetjük Párizsba, majd Milánóba, Münchenbe és Mannheimbe. Az első koncertre szeptember 30-án kerül sor a Belvárosi Szent Mihály templomban.
A Mozart-év után olyan koncertműsorokat állított össze az együttes, melyek nem elsősorban a nagy zeneszerzőre fókuszálnak, hanem kortársaira, kollegáira, az őt inspiráló helyszínekre, pályatársakra. Mindegyik előadás egy-egy város akkori zenei életébe nyújt betekintést, és elhangzik Mozart egy-egy olyan műve is, amely az illető városban született. A négy műsorban a négy Mozart-darab mellé olyan szerzők művei kerültek, akik abban az időszakban, abban a bizonyos városban tevékenykedtek, illetve akikkel Mozart kapcsolatba is került.Az első koncert a fortepiano párizsi színrelépését megelőző néhány év zenei pillanatképe. Elhangzik Schobert egy műve, akivel a gyermek Mozart személyesen is találkozott. A többi darab a korabeli Párizs kiemelkedő előadóinak a szerzeménye, köztük például a vígoperáiról ismert Philidoré, aki a kamarazenében is megmutatja humorát. A hétéves Mozart op. 1 nr. 1-es csembaló-hegedű szonátája ritkán hallható érdekesség.
A második koncerten olyan zeneszerzők művei csendülnek fel, akik Milánó zenei életét határozták meg. A szimfónia doyenje, Sammartini mellett Sarti (a dóm zeneigazgatója), Lampugnani (Milánó neves operaszerzője), Pugnani (Sammartini zenekarának akkori koncertmestere), valamint Boccherini (aki szintén játszott Sammartini zenekarában) egy-egy kamaradarabja szólal meg, természetesen a még mindig igen fiatal Mozart egyik Milánóban írt vonósnégyese kíséretében.
A harmadik előadás érdekessége Mozart fagott-cselló duója. Felix Rheiner, a müncheni zenekar fagottvirtuóza azonban nem csak a 19 éves fiatalembert ihlette meg, hanem Myslievecek és kollégái is figyelemre méltó, ritka hangszerelésű darabokkal gyarapították a klasszikus kamarazenei repertoárt.
A negyedik hangverseny tematikáját Mozart mannheimi látogatása adja. Itt működött a korabeli Európa legjobb zenekara, és ez az élmény Mozart számára is meghatározó volt. Az itt született D-dúr fuvolanégyes mellett például Holzbauer, Cannabich művei lesznek hallhatók, de megszólal egy Mannheim számára írt kvintett is J. Chr. Bach tollából, akit Mozart az egyik legfontosabb mesterének tartott. A koncert érdekessége, hogy fuvola és oboa együtt szerepelhet ezekben a ritka hangszerelésű művekben.
Forrás: fidelio.hu