50. születésnapját ünnepli Nick Cave ausztrál születésű énekes, az avantgarde rock egyik nagymestere, a sötét hangzások kedvelőinek nagy ikonja, aki eddig négy alkalommal koncertezett Budapesten.

Barlangot, pincét jelent a neve, és illene rá az imákból ismert "de profundis clamavi", azaz "a mélyből kiáltottál". Nick Cave-nek ugyanis, aki szombaton ünnepli 50. születésnapját, nemcsak a hangja mély, hanem minden sora, minden dala lelke legmélyebb bugyrait vetkőzteti meztelenre.

Az ausztráliai születésű, ma is ceruzavékony Cave négy gyermekes értelmiségi családból származik, szigorú anglikán nevelést kapott. Istennel való párbeszédei, összecsapásai, a hit keresése, az ezzel kapcsolatos megvilágosodások és csalódások alapvetően meghatározták énekesi-költői pályafutását. A '70-es évek végén alapította meg első zenekarát, a Boys Next Doort, amelyből híres punk-csapata, a Birthday Party született. A komor, sötét hajú, szinte mindig feketében megjelenő Nick azonban túltett a legtöbb punk-zenekaron, mert szövegei nem álltak meg az olcsó polgárpukkasztásnál, hanem valódi élveboncolást eredményeztek. 1983-ban jött össze Blixa Bargelddel, a mitikus nyugat-berlini Einstürzende Neubauten tagjával, és együtt létrehozták a Bad Seeds zenekart, amely 2003-ig részese volt Cave lemezeinek és koncertjeinek.

A kezdetben még fésületlen lemezek - a The First Born Is Dead, a Your Funeral My Trial - után a filmezéssel és a komoly irodalommal egyaránt kacérkodó énekes egyre igényesebb albumokon feszegette az emberi együttélés lelki és erkölcsi problémáit, a bűn nem mindig bibliai fogalmát, az akarat és végzet kibékíthetetlen ellentéteit. A Tender Prey (1989)című lemezen hallható például egy villamosszékre ítélt gyilkos hátborzongató vallomása, a The Mercy Seat, a The Good Son (1990) egyenesen a tékozló fiú legendájáig nyúl vissza. A Let Love In (1993) talán a legszemélyesebb lemeze, a halállal foglalkozó The Boatman's Call (1997) mellett. Ha valaki meghallgatja a Do You Love Me? című dalt, megértheti, hogy mit jelent valóban, zsigereink legmélyéből szeretni valakit. No More Shall We Part (2001) a tételes-intézményes vallásokkal való leszámolásról szól, egyben az alkoholtól és drogtól való megszabadulásának bizonysága is. 

Cave és Bargeld utolsó közös munkája a 2003-as Nocturama volt, amelynek záró, negyedórás dala, a Babe I'm On Fire valóságos ál-erotikus haláltánc. Ezeken a lemezeken a punk, a blues, a gospel mellett a sanzon egyes elemeit is felhasználta. Az énekes azonban már egy évvel később megmutatta, hogy pályája nem tört meg: a két ellentétes hangulatú lemezből, az erőszakos Abattoir Bluesból és a visszafogottabb Lyre of Orpheusból álló doboz új arcát mutatta meg. Az idén év elején Grinderman néven hozott létre új bandát, amellyel visszatért a "brutálisabb" zenei gyökerekhez, közben vers- és prózai lemezt is kiadott The Secret Life of The Love Song címmel.

Cave muzsikáját hamar felfedezték a filmesek, Wim Wenders különösen kedveli őt, szerepeltette is a Berlin felett az ég című filmjében az akkor éppen Nyugat-Berlinben élő művészt, és kiderült: színészként is tehetséges. Egyik dala felcsendül Wenders másik remekművében, a Világ végéig címűben. A Civil halottak szellemeiben Nick már forgatókönyvíróként is szerepelt, filmet készített a neves amerikai avantgard alkotóról, Jonas Mekasról. Dalszövegei mellett számos hangjátékot, egyfelvonásost írt - ezek a King Ink (Tintakirály) című gyűjteményének két kötetében olvashatók - és jelentős irodalmi eseményként üdvözölték az azóta több tucat nyelvre, köztük magyarra is lefordított És a szamár meglátá az Úrnak angyalát című regényét, amelyet egyes kritikusok Gabriel García Márquez Száz év magányához hasonlítottak - nem érdemtelenül. 2001-ben kiadták verseinek gyűjteményes kötetét.

Színházi munkáiban sem tagadta meg önmagát: zenét komponált Büchner Woyzeck című drámájához, majd ugyancsak a brit fővárosban színpadra állította Franz Kafka pszicho-horrorját, Az átváltozást. Közben magánélete is révbe jutott, miután a négy égtáj felé hagyott szerelmeket és gyermekeket (egy időben P.J. Harvey volt a nagy szerelme). 1999-ben vette feleségül Susan Bick brit modellt, aki ikerfiúkat adott neki. Ausztrália, Nyugat-Berlin és Brazília után végül Nagy-Britanniában, Brightonban telepedett le.

Nick Cave egyike azoknak a rockénekeseknek, akiknek karizmája a lemezeken keresztül is átjön, élőben pedig szinte odaszegezi a néző minden idegszálát a színpadra, akkor is, ha éppen csak egy szál zongorával kíséri magát. Hatása egészen különös, mert a belőle áradó depresszió ellenére nem "sújtja le" a nézőt, hanem inkább elektromossággal tölti fel. Eddig négyszer lépett fel Budapesten: az első három koncert a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán, az Erkel Színházban, majd az Olimpiai Csarnokban maradandó élmény volt, és nem rajta múlott, hanem a művészetéhez méltatlan körülményekhez, hogy 2005-ös Sziget-fesztiválbeli estje csalódást okozott. Remélhetőleg még eljut új csapatával is Magyarországra.

Forrás: MTI