A zene, illetve a zenei programok közép-kelet-európai exportjának lehetőségeit, és az uniós országok közötti zenei párbeszédet helyezi a középpontba a RegiOn! című szakmai konferencia, amely a Hangfoglalás 2007 zenei kiállítás keretein belül kezdődött meg pénteken Budapesten.
"Magyarország felajánlja, hogy a híd szerepét tölti be a közép-kelet-európai régió zenei hálózatainak kiépítésében" - mondta megnyitó beszédében Szép Fruzsina, a Magyar Zenei Exportiroda igazgatója.A 25 ország mintegy száz zenei szakemberének részvételével zajló kétnapos tanácskozás célja a régión belüli hálózatok kiépítése, valamint a zenei programok régión belüli áramoltatása, illetve a régión keresztül nyugatra közvetítése - közölte.
A konferencia négy fő témakört jár körül. A kulturális exportról tanácskozó csoportban a zenei exportirodák létrehozásáról és működtetéséről cserélnek eszmét a résztvevők. Európa kulturális fővárosai kapcsán a címet már régebben elnyert, illetve a tisztséget a közeljövőben betöltő városok képviselői osztják meg tapasztalataikat.
A művészeti hagyományőrzés témakörén belül a fő hangsúlyt a fiatalok zenei érdeklődésének felkeltésére helyezik, míg a zenei ügynökségek segítségével történő hálózatépítésről tanácskozók a művészek kelet-közép-európai koncertjeinek lehetőségeit vitatják meg.
Aline Denis az oktatásért, képzésért, kultúráért és többnyelvűségért felelős európai uniós biztos, Ján Figel képviseletében szólt, mivel az Európai Bizottság ígéretet tett arra, hogy a közeljövőben komolyan foglalkozik a konferencián elhangzottakkal, illetve a záródokumentumban rögzítettekkel.
Kitért az EU által megalkotott kulturális stratégiára, és hangsúlyozta, hogy a sokszínűséget, kreativitást és a kulturális kapcsolatokat rögzítő dokumentum nagy lehetőséget és változást jelent az országok számára.
Az új lehetőségek kihasználása érdekében együttműködésre, a kooperáció formáinak kidolgozására, a praktikák és tapasztalatok megosztására van szükség - hangoztatta. A Hangfoglalás című zenei kiállítás és szemle keretében az idén először szervezett a Magyar Zenei Exportiroda és a Hangszeresek Országos Szövetsége nemzetközi szakmai konferenciát.
A hangszer-, hang-, fény-, stúdió- és színpadtechnikai kiállításra a budapesti Syma rendezvényközpontba nyolcvan kamionnyi tárgy érkezett, közöttük több tízezer hangszer. Az idei rendezvényen több mint 70 kiállító mutatkozik be. A hagyományos hangszerek mellett több különlegességet is bemutatnak, így például egy 193 centiméter hosszú, a világon egyedülálló theorba-csembalót. A zeneipari szemle keretében négy helyszínen mintegy száz koncertet tartanak.
Forrás: MTI