A fekete Bob Dylan, a harmadik világ első szupersztárja, a reggae elterjesztője, minden idők egyik legnagyobb hatású rockzenésze, vallási-spirituális vezető és békés forradalmár – ez volt egy személyben Bob Marley, aki ma 27 évvel ezelőtt adta pályafutása legutolsó koncertjét az amerikai Pittsburghben.
Robert Nesta Marley egy jamaicai kis faluban, Saint Ann Parishban született egy brit apa és egy helyi anya gyermekeként 1945. február 6-án. Tíz éves volt, amikor apja szívrohamban elhunyt: anyjával ezután a fővárosba, Kingstonba költöztek, ahol a fiatal Marleynak komoly csatákat kellett megvívnia a félvér származásából eredő konfliktusok és kis termete miatt. Ekkoriban barátkozott össze Neville „Bunny” Livingstone-nal, a későbbi Bunny Wailerrel, akivel zenélgetni kezdtek: 14 évesen otthagyta az iskolát, és egy hegesztőműhelyben vállalt munkát, szabadidejében pedig helyi reggae zenészekkel muzsikált.
Fiatalon Marley idejének legnagyobb részét az utcán töltötte. Az ’50-es évek második felének Jamaicájában egymást érték a zavargások: a gyarmati uralom ellen küzdő rasták – az egykori rabszolgák utódai, akik nem vetették alá magukat a fehérek uralmának, hanem lázadtak az elnyomó hatalom ellen, és a visszatérést hirdették őseik földjére – , tüntetéseket szerveztek, az utcákon pedig mindennaposak voltak az összecsapások. Marley tizenéves fejjel naponta találkozott ezekkel a problémákkal, és látta, hogy az emberek egyetlen vigasza a zene volt.
„Világéletemben földön járó, földhözragadt ember voltam, nem foglalkoztattak nagy eszmék. A mezőgazdasági munka érdekelt; egyszerű, békés, hasznos életet akartam élni, azt kihasználni, amit a természet kínál. Gyerekkoromban kevéssé foglalkoztatott a zene, aztán hirtelen belecsöppentem, a közepébe kerültem, és most már csinálnom kell... Nem vagyok más, csupán egy rasta-ember, aki zenél is.”
Bob Marley
Első saját számait 1962-ben rögzítette, de a Judge Not és a One Cup Of Coffee csak halála után jelentek meg. 1963-ban Peter Tosh-sal, Bunny Livingstonnal és még három társukkal közösen megalapították saját zenekarukat, mely néhány elvetélt ötletet követően a The Wailers nevet kapta. A csapat, aminek Marley, Tosh és Livingstone képezték a magját, hamarosan Jamaica legnépszerűbb formációjává vált, a frontember Marley pedig ikonikus figurává kezdte kinőni magát a helyi fiatalok körében. 1966-ban, Hailé Szelasszié etióp császár jamaicai látogatásának hatására tagja lett a rastafari-mozgalomnak, legendás rasztáit is ekkortól kezdte el viselni.
Bob Marley ekkoriban még nagy sikerei ellenére is alig pár száz dollárt keresett összesen, így aztán édesanyja úgy döntött, hogy átköltöznek a jobb megélhetést kínáló Egyesült Államokba. Marley zenészként akart dolgozni, de csak a Chrysler autógyárban kapott állást, ahol kocsimosó lett. Egy nagyarányú elbocsátási hullám alkalmával mint színesbőrű bevándorlót, az elsők között tették az utcára, és ezzel párhuzamosan megkapta a behívóját is Vietnamba. Marley nem volt hajlandó beállni a hadseregbe: hazaköltözött és újjáalakította a Wailerst.
A Wailers első világszerte terjesztett lemeze 1973-ban jelent meg Catch A Fire címmel, és egyből nagy sikert aratott sajátos hangzásvilágával: Észak-Amerika és Nyugat-Európa számára új volt az a fajta reggae, amit Marley és csapata játszott, így rengetegen felkapták a fejüket rá. Még ugyanabban az évben, 1973 novemberében kiadták második, Burnin’ című nagylemezüket, aminek I Shot The Sheriff dalával később Eric Clapton is a slágerlisták élére kerül. A zenekar már a következő évben szétrobbant a tagok szólóambíciói miatt, Marley újjászervezte a bandát, és innentől kezdve Bob Marley And The Wailers néven koncerteztek.
1976 áprilisában került a boltokba a Rastaman Vibration lemez, amire már megjelenése előtt többmillió előjegyzés futott be. Bob Marleyt ekkoriban már a fekete Bob Dylanként emlegették, és hazájában elkezdtek terjedni a pletykák, melyek szerint politikai ambíciókat is dédelget. 1976. december 3-án fegyveresek rontottak be kingstoni lakásába, és tüzet nyitottak az ott tartózkodókra. A lövések Bob Marleyt csak könnyebben sebesítették meg, felesége azonban súlyosan megsérült, menedzsere pedig, aki a lövések pillanatában az énekes elé vetette magát, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A merénylet körülményei a mai napig tisztázatlanok, az énekes azonban rögtön elhagyta Jamaicát, Londonba költözött, és a világ egyik legnagyobb sztárjaként folytatta tovább karrierjét.
Lemezei – Exodus, Kaya, Babylon By Bus, Survival, Uprising – a világ minden táján hatalmas népszerűségnek örvendtek, hazájában – ahová 1979-ben tért vissza – nemzeti hősként tisztelték, a szaksajtóban pedig rendszerint a harmadik világ első szupersztárjaként emlegették.
1980-ban kezdtek el terjedni a hírek azt illetően, hogy Marley komoly beteg: a jólértesültek agytumorról, rákról, leukémiáról suttogtak, a menedzsment azonban minden efféle hírt cáfolt. Október 8-án Pittsburghben a színpadon összeesett, ahonnan egyből egy New York-i kórházba szállították. Többet nem lépett a deszkákra: 1981. május 11-én elhunyt, halálának oka leukémia volt. Holttestét a kingstoni stadionban ravatalozták fel, egyik kezében gitárral, másikban a Bibliával. Koporsójához tízezrek zarándokoltak el, gyászbeszédét az akkori miniszterelnök, Edward Seaga mondta.
