Változott a Magyar Carmen bemutatójának időpontja: a Nemzeti Táncszínház és a Honvéd Táncszínház előadását először november 10-én este 19 órától tekinthetik meg az érdeklődők.
Új formában működik a Honvéd Táncszínház, amelynek művészei a 7. Nemzetközi Folkart Fesztiválról, Kínából hazatérve folytatják a felkészülést a Magyar Carmen című mű novemberi ősbemutatójára - mondta kedden az MTI-nek Zsuráfszky Zoltán koreográfus, aki ettől az évadtól irányítja az együttest."A Molnár István alapította Budapest Táncegyüttest 1991 óta vezettem. Most, hogy Novák Ferenc, a kedves mester nyugalomba vonult, megpályáztam a Honvéd Táncszínház vezetését" - közölte az új igazgató, Zsuráfszky Zoltán. Hozzátette: "A két társulatot egyesítettük. Így egy új gazdasági koncepció alapján létrejött a nonprofit kft."
Zsuráfszky Zoltán kiemelte: 25 táncospárból áll, tehát jelentős méretűvé vált az együttes. A két, műfajilag is gazdag repertoár ugyancsak közössé lett. "Novák Ferenc persze tovább egyengeti az utunkat, ő az ötletadója a következő bemutatónknak, a Magyar Carmennek, amely Presser Gábor zenéjére készül" - mondta az igazgató.
Az eredeti drámai cselekmény átültetése az első világháború előtti monarchikus Magyarországra izgalmas ötlet - vélte Zsuráfszky Zoltán, aki mellett Horváth Zsófia és Lengyel Péter koreografálja a darabot. Az alkotók: Presser Gábor zeneszerző, Novák Péter dalszövegíró és rendező, valamint Upor László dramaturg, aki egy elképzelt szabolcsi mezőváros kulisszáiba helyezte a történetet.
A Magyar Carmen műfaji kísérlet az eredeti folklórkincs, az írott dal hagyománya, korabeli és modern zenék, valamint a különböző mozgásművészeti stílusok ötvözésére, de kísérlet az utolsó "boldog békeidő" végnapjainak képzeletbeli megidézésére is. A korszak különösen érdekli a koreográfust, hiszen Monarchia volt előző bemutatójának a címe, a tánckompozíciót október 30-án ismét előadják a Művészetek Palotájában.
Csütörtökön a Tündérmese című, gyermekeknek szóló játékot mutatja be az együttes a Stefánia-palotában. Október 16-án egy másik gyerekdarabot, a Csipkerózsikát adják elő a Nemzeti Táncszínházban, este ugyanott a Kalotaszeg című összeállítás kerül színre.
Terveznek egy olyan előadást is a hónap végére, amelyben az egyesített társulat a közös repertoár darabjainak egy-egy részletét vonultatja föl, köztük a Kodály-évben készült Páva-variációkra kidolgozott koreográfiát. Tavaly Bartók Béla zenéjére komponált táncjeleneteket Zsuráfszky Zoltán a Zempléni Fesztivál szervezőinek fölkérésére, az idén Kodály Zoltán zeneműve került sorra.
Forrás: kultura.hu