A Led Zeppelin is beadta derekát a digitális zeneterjesztés áramlatának: minden idők legnagyobb hard rock együttese november 13-tól teljes eredeti katalógusát letölthetővé teszi az interneten.
Az on-line eladás a "valódi" lemezpiac egyre rohamosabb hanyatlásával arányosan terjed. Az interneten való terjesztés úttörője, mint oly sok mindennek a rockban, David Bowie volt 1999-ben. Ez azóta már odáig fejlődött, hogy az Arctic Monkeys együttes a világhálón közzétett felvételeivel vált világhírűvé, legutóbb pedig a Radiohead azt is megengedte magának, hogy új albumát, az In Rainbows-t a rajongók olyan áron töltsék le a banda honlapjáról, amennyit szerintük megér.A Zep mindig nagyon vigyázott a zenei örökségre, és az együttes szemmel tartotta néhai menedzserük, Peter Grant alapelvét, amely szerint nem a kiadóknak és a terjesztőknek kell a zenéből származó bevételek nagy részét lenyúlniuk, mert az az alkotókat, előadókat illeti. Éppen ezért sokáig gyanakodva figyelték az on-line kereskedelmet, de mostanra ők is megértették az idők szavát. A váltásra nem is adódhatott jobb alkalom, mint a november 26-i londoni koncert, ahol Jimmy Page, Robert Plant és John Paul Jones mögött az 1980-ban elhunyt John Henry Bonham fia, Jason kezeli a dobokat. Az O2 Arenában tartandó koncertre 10 ezer jegyet sorsoltak ki a több mint egymillió jelentkező közül.
De a klasszikus Zep-katalógus, amely kilenc stúdió- és egy élő albumot jelent, nem minden: az együttes a Verizon Wireless mobiltelefon-szolgáltatóval karöltve csengőhangokat, sőt, teljes, telefonra letölthető dalokat is kínál rajongóinak. "A digitális változat révén a rajongóknak több lehetőségük lesz arra, hogy oly módon jussanak hozzá kedvenc zenéikhez, ahogyan nekik a legjobban tetszik" - nyilatkozott Page.
Természetesen a Led Zeppelin nem marad hűtlen a hagyományosabb hanghordozókhoz sem: ugyancsak a koncertre időzítve jelenik meg Mothership című dupla válogatás-CD-jük, és kiadják az 1973-as Madison Square Garden-koncertek nyomán készült film, a The Song Remains The Same zenéjének újrakevert és bővített változatát. Az új dupla CD-n hallható lesz a filmben elhangzó valamennyi dal, köztük az eredeti albumról lemaradt szenzációs Since I,ve Been Loving You, de olyanok is, amelyek a moziból is kimaradtak: a Misty Mountain Hop, az Over The Hills and Far Away, valamint a The Ocean.
Ezzel együtt jócskán marad hiányérzete a Led Zeppelin-hívek millióinak, hiszen az "élő" Zep alapos hivatalos dokumentálása még mindig várat magára. A filmzene mellett ugyanis csupán az 1997-ben megjelent dupla BBC Sessions, a 2003-as tripla How The West Was Won, valamint az ugyanabban az évben kiadott közel 5 és fél órás, a zenekar egész pályafutását felölelő DVD idézi fel a Zep fantasztikus koncertképességeit.
Forrás: MTI