30 évvel ezelőtt zuhant le a Mississippi-mocsárvidéken a legendás southern rock zenekar, a Lynyrd Skynyrd bérelt repülőgépe. A balesetben meghalt a zenekar énekese, Ronnie Van Zant és gitárosa, Steve Gaines is.

Egy tanár után
A Lynyrd Skynyrd a floridai Jacksonville-ben alakult 1965-ben hat osztálytárs jóvoltából, akik egyik tornatanárukról, Leonard Skinnerről nevezték el a bandát annak vaskos déli akcentusú kiejtése szerint (eredeti nevük My Backyard volt). A zenekar magját Ronnie Van Zant énekes, a három gitáros, Steve Gaines, Allen Collins és Gary Rossington, illetve a basszusgitáros Leon Wilkeson képezték. Első lemezük, a Pronounced Lehnerd Skinnerd 1973-ban került a boltokba, és azonnal nagy sikert aratott, amiben komoly része volt annak, hogy a csapat előzőleg a The Who vendégeként turnézta körbe az Egyesült Államokat. Zenéjük egyébként is olyan volt, ami Amerikában megszületése pillanatától kezdve sikerre ítéltetett: dúsan vokálozott, szélesen hömpölygő blues-country-rock-soul egyveleg, vagy ahogyan ekkoriban hívni kezdték, southern rock. A lemezen szereplő Free Bird azonnal az amerikai rádiók kedvencévé vált, és a Hotel Californiával karöltve azóta is a '70-es évek egyik legmaradandóbb klasszikusaként él a tengerentúlon.
Az 1974-es Second Helping lemezen szereplő Sweet Home Alabama csak még tovább növelte a zenekar ázsióját: az album néhány hónap alatt több mint 2 millió példányban talált gazdára Amerikában. Az egy évvel későbbi Nuthin' Fancy hasonló sikereket hozott. Európában ekkoriban még gyakorlatilag senki sem ismerte a Lynyrd Skynyrd nevét, és ezen az sem segített, amikor az 1976-os Gimme Back My Bullets kapcsán a Rolling Stonesszal turnéztak Nagy-Britanniában.
Derékba tört karrier

Ezen a ponton következett a szörnyű baleset, ami mindent tönkretett. A zenekar negyedik nagylemeze, a Street Survivors 1977. október 17-én került a boltokba, borítóján a lángoktól övezett tagsággal, a kép azonban rossz ómen volt: három nappal később a csapat bérelt repülőgépe lezuhant a Mississippi mocsárvidékén. Van Zant, Gaines és két háttérvokalista azonnal meghalt, de a többiek is csak csodával határos módon élték túl a balesetet, Collins és Wilkeson egyaránt olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy karjaikat kishíján amputálni kellett. A baleset oka üzemanyagszivárgás és a hajtóművek leállása volt. Tipikus módon a tragédia csak még jobban felkorbácsolta az érdeklődést a Lynyrd Skynyrd iránt: a megváltoztatott borítójú Street Survivors cukorként fogyott a boltokból, a csapat tagjai azonban nem kívánták folytatni Van Zant és Gaines nélkül.
Több mint egy évtizedes hallgatás után 1987-ben a zenekar ismét folytatta a koncertezést, a mikrofonnál Ronnie öccsével, Johnny Van Zanttal. Az alapítók közül Allen Collins csak zenei rendezőként tudott részt venni az elhunyt tagok emlékére rendezett nagy újjáalakuló turnén, mivel előző évben részegen egy autóbalesetben olyan súlyosan megsérült, ami lehetetlenné tette számára a gitározást (1989-ben hunyt el szintén a baleset szövődményei következtében). Az újjáalakulás eredetileg egyetlen turnéra szólt volna, a fogadtatás azonban annyira pozitívnak bizonyult, hogy a Lynyrd Skynyrd állandóan változó felállásban ugyan, de azóta is létezik, lemezeket készít és turnézik. Az eredeti tagságból azonban ma már csak Gary Rossington játszik a csapatban, mivel Leon Wilkesont 2001-ben, álmában szintén elérte a halál egy szállodai szobában.