Budapesten járt a világhírű kanadai társulat, a Cirque du Soleil. Megnéztük. Kritikánkat pedig megfogalmaztuk. Jól.
környékén alakult ki közvetlenül a műsor előtt és után.
Azok közé tartoztam, akik a jegyvásárlást még időben (persze nem ám online, hanem személyesen a jegypénztárban) letudtam. Így a birtokunkban volt már jó előre a 2 darab 14.900 forintos jegy. (Ezt persze most nem anyagi hátterem megítélése vagy megítéltetése miatt jegyeztem fel, egyszerűen a későbbiek során még fontos információ lesz.) Így legalább nem jártam úgy, mint azok, akik a kezdés előtt tíz perccel még hangos "Jegyet veszek! Jegyet veszek!" kiáltásokkal próbálták megszerezni a belépésre jogosító kis papírcsíkokat.
Botor módon autóval közelítettem meg a helyszínt, előbb a Dózsa György út felől, de látszott, hogy ha ki akarom várni ezt a sort, akkor a vége tapsrendre érhetnék be az objektumba. Gyors elhatározást rövid vargabetű követte, de a Stefánia út felől is csak a kígyózó kocsisor fogadott. Néhány kört követően végül az Egressy úton sikerült egy parkolóhelyet találnom. Innen rohanás az Aréna irányába, immáron többedmagammal, hisz parkolási gondjaimmal nem voltam egyedül. Egészen felfoghatatlan számomra, hogy egy ilyen központi létesítmény mellé, alá, fölé miért nem terveztek egy igazi parkolóházat. Olyan méretűt, amit bármelyik nyugat-európai kisvárosban találunk, nemhogy a fővárosokban. Valószínűleg figyelembe vették, hogy az Aréna nemcsak sportlétesítményeknek ad majd otthont, hogy itt van a szintén koncerteket is befogadó Kisstadion, hogy itt van a Népstadion távolsági buszpályaudvar, itt jár a kettes Metró, az egyes villamos, számos troli és buszjárat... Ezen tűnődve értem az Aréna kerítésének egyik bejáratához, ami zárva volt.
No nem baj, gondoltam, még szerencse, hogy van helyismeretem. Így sikerült a hivatalos kezdéssel egyidőben az épület bejáratáig jutni. Persze ott a szigorú kétajtós szekrény és az emberi kommunikációra is alkalmas társa szembesített minket azzal, hogy egy péksüteményes zacskó van a táskánkban, így igen veszélyes terroristafélék lehetünk, és nem mehetünk be. A mintegy 20 dkg péksütemény mintegy másfél perc alatti elfogyasztását követően vidám arccal közelítettük meg a helyünket.
Nem számítottam külön páholyra szobainassal, de azért azt elvártam volna, hogy legalább a térdem elférjen a két széksor között. Persze a széksorok kialakításánál azt is elfelejtették a rendezők, hogy nem klasszikus kosárlabda vagy jégkorongmérkőzés fog zajlani közvetlenül az orrunk előtt, hanem bizony a távoli messzeségben elhelyezett színpadon lesz a bemutató. Ennek megfelelően egy nagyon érdekes, félig kicsavarodott tartásban az előttünk ülő kihajlásait szintén kihajlásokkal korrigálva tudtuk végignézni a darabot.
A körülmények tehát mostohák, megváltóként vártuk a műsorkezdést, ami egy jó negyedórás csúszással meg is történt. Meg is kaptuk az arcunkba egy valódi 21. századi cirkuszi koncert hang- és fényorgiáját. Valóban delíriumos álomutazás képei sejlettek fel a színes képi világgal és néhol visszhangzó, néhol fülsértő zenei aláfestéssel megtámogatott profi produkcióban. Mert hogy professzionális volt, az vitathatatlan. Profi hang és fénytechnika, hatalmas kivetítők, gondosan megtervezett előadás, feladataikat hibátlanul elvégző művészipari munkások. Az énekesek, a zenészek, a táncosok, az artisták, mindenki tette a dolgát. A jól szervezett társulat precízen végrehajtotta a feladatát az elejétől a végéig. A közönség reakciói teljes mértékben megegyeztek a miénkkel: a legnagyobb tapsot a hullahoppkarikás hölgy és a négy erőművész fiú kapta. Nem véletlenül.
Mindemellett hiányérzete volt az embernek. Hiányzott a műsorból az a plusz, ami miatt emlékezetessé, felejthetetlenné válik. Sokáig nem tudtam eldönteni, hogy mit látok: egy koncertet sok mozgással vagy egy musicalt, amiben nem értem a cselekményt. Leginkább cirkuszi produkcióra nem hasonlított. Pedig amikor a kevés cirkuszi elem bemutatására lehetőséget kaptak az artisták, azt remekül oldották meg. Kár, hogy nem láthattunk belőlük többet. Az arány zenés részek felé tolódott el, pedig meggyőződésem, hogy a zenében nem tudtak olyan emlékezeteset nyújtani, mintha cirkuszi elemekkel tették volna mindezt. A produkciót és a helyszíni adottságokat is figyelembe véve nem érte meg az előadás a nem olcsó jegyárat.
Elhatároztam, hogy e csalódást keltő műsor után keresni fogom annak a lehetőségét, hogy bő repertoárjukból egy másik, kifejezetten cirkuszi darabot is megnézzek a társulattól. Kvázi adok nekik még egy esélyt. Remélem, akkor nem okoznak csalódást…
