Tíz év után új lemezzel jelentkezett a hazai blues egyik legnépszerűbb együttese, a Palermo Boogie Gang. A Parking Lot Blues című lemezen tizenkét dal hallható, túlnyomórészt ismert bluesfeldolgozások.

A Palermo Boogie Gang 1984-ben alakult, sok zenész fordult meg a zenekarban. A klasszikusnak mondható felállás 1988-ra alakult ki: Szabó Tamás, Kepes Róbert, Fekete Jenő (gitár, ének), Bacsa Gyula (zongora) és Mezőfi "Fifi" István (dob). Az együttes 1991-től öt lemezt jelentetett meg, a mostani a hatodik. Több évi sikeres együttmuzsikálás után feloszlott a társaság, addig azonban 1993-ban kaptak egy eMeRTon díjat. Az utolsó hivatalos koncertet 1997. augusztus 17-én adták a Szigeten. A kapcsolat azonban soha nem szűnt meg teljesen, sőt az együttes 2003-tól felújította a közös munkát, s ha nem is túl sűrűn, de rendszeresen zenélnek. Szabó Tamás a Spo-Dee-O-Dee, a Taylor's Clothes és a Silence együttesekkel dolgozott-dolgozik, míg Fekete Jenő Muddy Shoes néven alakított kedvelt formációt. A többiek is különböző együttesekkel lépnek fel, a legkülönbözőbb zenéket játsszák.
Az új albumon vendégzenészek is játszanak: Ripoff Raskolnikov osztrák gitáros már több mint egy évtizede rendszeres résztvevője a hazai blueséletnek. Szász Ferenc gitáros, akire jelentősen hatott a Palermo zenéje, valamint Long Tall Sonny énekes és gitáros, a mezőny egyik legfiatalabb gitárosa és énekese
A Parking Lot Blues lemezcím akár parkolópályát is jelenthet, s arra utal, hogy elmúltak a pörgős évek. Havonta játszanak egy-egy koncertet, ahol mindenki jókedvű. Sokszor a helyszínen születnek meg a dalok. Az új lemez nem tökéletes, vannak dalok, amik jobban és vannak, amelyek kevésbé jól szólnak, amilyen nyers tud lenni egy koncert.
Szabó Tamással az érdeklődők november 10-én találkozhatnak a Nemzetközi Szájharmonika Fesztiválon.