Újabb ifjúsági fantasy, ami próbál kicsit legendás, kicsit félelmetes lenni, de igazából pihekönnyű történetet láthatunk egy újabb kiválasztott tizenévesről, Willről (Alexander Ludwig), a szegény Stanton család (milyen érdekes, éppen) hetedik gyermekéről.
A történetet John Hodge adaptálta Susan Cooper írónő 1960-70-es években készült öt részes könyvsorozatának második kötetéből. Hodge feladata volt az eredeti mitológia felhasználásával a filmes karakterek és történet megalkotása, ő vénítette például a főhőst 11-ről 13 évesre és neki köszönhetjük az akciósnak szánt jeleneteket is. A forgatás Romániában zajlott, David L. Cunningham rendező vezényletével, aki állítólag mellőzni kívánta a vizuális effekteket (de így is sikerült 200-at belecsempészni), sok gyakorlati megoldást alkalmazott, például rengeteg tekergőző csehországi kígyót (akik azonban valamiért így is trükknek tűnnek). Joel Ransom operatőr néhol próbált olyan szép képekkel villantani, mint például a színes kislabdák gurulászása a hóban, sőt az időutazás megjelenítésénél és némelyik „akció” résznél is láthatunk dekoratív képeket, ám sajnos újszerűt nem igazán sikerül mutatnia.
A történet kedvesen indul, jön a karácsonyi szünet az isiben, fiatal főhősünk, akit Harry Potterhez hasonlóan sokan cikiznek (a testvérei leginkább), egy lány, Maggie (Amelia Warner) miatt aggódik, aki nagyon tetszik neki, de nem igazán mer kezdeményezni nála. Nemsokára aztán belecsapunk a lecsóba és furcsa történések veszik kezdetüket, Will körül mágikus dolgok esnek meg: félelmetes varjak gyűlnek köré az egyik jelenetben (ez lehet talán a legijesztőbb rész a nyúlszívű tinik számára), a falu furcsa öregjei pedig látványosan figyelik őt. Nem várat magára sokat a rejtély, kiderül a turpisság, Will bizony a kevéssé meghatározott identitású Vének csoportjához tartozik, akik a sötétség ellen harcolnak, hogy megmentsék a világot.
Minden reményük a fiúban van, hiszen ő a Jelkereső, aki ha megtalálja a térben és időben szétszórt hat jelet, amiből a fény ereje majd összeáll, akkor legyőzi a Lovast (Christopher Eccleston) és vele a mindent elpusztító sötétséget. Nagy teher ez szegény Willnek, hiszen van elég baja azzal, hogy éppen kamasz. Ezt az egész kamaszság témakört igen egyszerűen meg is magyarázzák az egyik jelenetben, mikor a fiú éppen „hisztizik”, a felnőttek pedig rendesen lesajnálják (ez mondjuk engem, ha éppen 14 körüli néző lennék, valószínűleg igencsak bosszantana). Hőseink aztán időben utazgatnak, harcolgatnak, jeleket keresgélnek, ezek egyébként nem rossz történeti szálak, azonban viszonylag elvarratlanok, akárcsak mondjuk a főszereplő ikertestvérének felbukkanása, akiről senki nem beszél, ámde nem is igazán csodálkoznak megjelenésén. Végig várunk a történet kibontakozására, az érdekességekre, meglepetésekre, ezek azonban elmaradnak.
Egy újabb film, aminek a végén sem dönthető el, vajon kinek szól, és legfőképpen miért. Talán nem is kell bonyolultabb választ keresni annál, minthogy valakinek egyszer fontos volt ez a könyv, ez a bárgyú történet, és úgy érezte, filmben is megmutatja a nagyvilágnak. Sikerült, ahogy sikerült.
