Április 1-től 6-ig a Papp László Budapest Sportarénában ismét a ritmusoké lesz a főszerep: újból Magyarországra érkezik a Stomp, a dobok, a mozgás és a vizuális komédia egyedülálló kombinációja. A formációt 1991 nyarán Brightonban, Nagy Britanniában Luke Cresswell és Steve McNicholas alapította.
Komponáltál valaha szimfóniát gyufásdobozzal, mint hangszerrel? Vagy táncoltál már seperés közben? Próbáld ki, de egy csapattal, akik ritmusérzékkel megajándékozottak, extrém testkoordinációjuk van és egyéniségek – ez a Stomp, mely Brighton utcáin kezdett el először éledezni. Luke Cresswell és Steve McNicholas, az alapítók így próbálták felhívni magukra az utca emberének figyelmét.
A Stomp előpremierje a Londoni Bloomsbury Theatre-ben volt, a premier pedig az Edingurgh-béli Assembly Roomsban, ahol a produkció elnyerte a Daily Express “legjobb szélsőség” díját. 1991 és 1994 között a Stomp eredeti felállásában teltházak előtt játszott világszerte: Hong Kongtól Barcelonáig, Dublintól Sydney-ig. A turné csúcspontja a teltházas idény volt a londoni Sadler's Wells színházban ’94 januárjában, ahol a Stomp elnyerte „a legjobb koreográfia a West End Show-k között” címet.
A Stomp 30 tagot számláló kibővített változata, egy brightoni fesztiválra alakult, és azután csak Melbourne-ben, az athéni Akropoliszon és a londoni Royal Festival Hall-ban lépett színpadra. Ez a produkció megtörte Frank Sinatra 1972-ben felállított jegyeladási rekordját.

A Stomp a New York-i Orpheum színház beli karrierjét ’94 februárjában kezdte el. Elnyerte az Obie és a Drama Desk díjat a „Legjobb Egyedi Színházi Élmény” kategóriában. ’94 nyarán az első amerikai társulat az Orpheumban lépett föl, míg az eredeti felállás észak-amerikai – japán turnéra indult.
’95 nyarán még két amerikai társulat jött létre, melyek Chilében, Brazíliában és Koreában is felléptek. Időközben – 1997-ben Nagy Britanniában – létrejött az ötödik Stomp társulat, mely azóta is folyamatosan járja a világot. Ez a társulat járt először Skandináviában és Dél–Amerikában, de visszatérő vendég Németországban, Hollandiában és Franciaországban is. 2000 májusában egy újabb Stomp társulat alakult San Franciscóban, mely két és fél évig működött.
A Stomp nagyon sok reklámfilmben is szerepelt, így a Coca Cola “Ice Pick” spotjában és a Toyota amerikai és japán reklámjaiban is. Brooms című 15 perces filmjüket Oscar díjra jelölték. A Stomp különleges attrakcióval lépett fel az 1996-os Oscar díj átadáson: az öt társulat 20 művésze a klasszikus filmek szinkronizálását és színpadi akciókat is tartalmazó, eredeti darabot adott elő.
Luke és Steve 2000-ben a brazil karneválon kezdte forgatni, és 2002 nyarán fejezte be Imax mozijukat Pulse: Stomp Odüsszeia címmel. A filmnek átütő sikere volt New Yorkban 2002 őszén, és Párizsban a La Geode Nemzetközi Fesztiválon két fődíjat is megnyert.