Szeretjük a cseh(szlovák) filmeket, és ez rendjén is van. Néha egy-egy Menzel-sorozat a tévében, telente egy-egy kis cseh filmfesztivál az Örökmozgóban az elmúlt évek terméséből, az idei mozifilm-forgalmazásban a klasszikus csehszlovák „vesztern”, a Limonádé Joe... Hogy a mozikban mégis oly kevés már a cseh film, az bizonnyal valakinek a hibája - és nem a nézőké.
Sajnos, az újabb cseh filmek olyan jóakaratú (?) reklámjai, amilyeneket a mai kritikusok képesek produkálni - nem csupán a Mancs, de még a Filmvilág illetékese is csapnivaló, majdnem érthetetlen írásokkal állt elő, de nevekbe most nem megyünk bele, pedig megérdemelnék...- szóval ezek a helyzeten semmit sem változtatnak.Ahogy magamban elkezdtem számolgatni, mely csehszlovák ill. cseh filmeket is kellene megemlíteni egy ilyen kis összefoglaló keretében, zavarba jöttem: hamar kiderült ugyanis, hogy jóval több alkotásról van - lesz - szó, mint amennyit képes vagyok megjegyezni fejben... Ezért arra gondoltam, hogy mindenek előtt egy kis filmtörténelemmel kezdem...
A cseh mozgófilm 1998-ban ünnepelte létezésének 100. évfordulóját - úgyhogy közel ennyi esztendő terméséből kellene most kivonatos ismertetőt rögtönözni. Elsősorban azért, hogy felelevenítsük a már-már elfeledett, de mindenesetre régen látott klasszikusokat, de azért is, hogy régi és új ismeretlen, ám megismerésre érdemes filmekről is szó essék...
A ködbevesző kezdetek után az első igazi fénykor a harmincas évekre esett: Vlasta Burian, Jiøí Voskovec és Jan Werich, Vladislav Vanèura, Martin Friè vagy Hugo Haas nevei azok, melyeket esetleg ismerhet a magyar Nagyérdemű... A Karel Èapek novellából készült Fehér Kór című filmet nemrégiben ismételte meg sokadszorra a magyarországi televíziók egyike is. Ezekre az alkotásokra azonban már aligha emlékeznek sokan, és a háborút követő években alábbhagyott a filmgyártás színvonala... Az egyetlen játékfilm, amelyet, ha valahol felbukkanna a filmmúzeumok kínálatában, megtekintésre ajánlanék, az a már említett rendező, Friè filmje, Jan Werichhel a főszerepben: 1951-ben készült, címe A császár pékje, a pék császára, és a II. Rudolf korabeli Prágában játszódik, az alkimisták és a híres Gólem idejében...
Jiøí Voskovec és Jan Werich
A csehek ezidőtájt - mint annyiszor hasonló helyzetekben - más műfajokhoz menekültek. Híres íróik, költőik gyermekkönyveket írtak, a filmgyártást pedig a világban elsősorban Jiøí Trnka csodálatos bábfilmjei képviselték...
1962-től valami megváltozott. Nagyon hirtelen, de csak a kívülállók számára váratlanul: majdnem három filmes generáció növekedett fel a szélcsendben, és a szakma minden csínját-bínját jólismerő fiatalok hirtelen munkához láttak. Az élet minden területén megindult enyhülés egyik legnagyobb haszonélvezője a filmgyártás volt, és 1966-ra már az olasz újhullámmal legalábbis egyenértékű csodaként néztek a filmbarátok a világ minden táján a filmvászonra, ha csehszlovák filmet vetítettek...
A sikert nem csupán a két Oscar-díjas filmnek köszönhették: némi túlzással tucatjával készültek az isgalmas újdonságok, minden műfajban: a Limonádový Joe western-paródiájától egészen a Szeszélyes nyárig... A húsz-huszonöt rendező egymást inspirálta anélkül, hogy a filmek egyformák lettek volna vagy unalmasak, a színészgárda is korlátozott volt, ugyanakkor minden más filmes aranykornál több kapcsolatuk volt az irodalommal. Gyakori volt a forgatókönyvíróból lett rendező (Passer, Papou¹ek), az íróból lett forgatókönyves (Hrabal, ©kvorecký), vagy a rendező-színész (Menzel).
Ami a konkrét filmeket illeti, egy rövid áttekintés erejéig íme, a legfontosabbak:1962-ben Jasný rendezésében az Amikor jön a macska szatíra, amely tulajdonképpen az úttörő film volt: előtte nemigen akadt hasonló szellemű alkotás. De ugyanebből az évből való az A halál neve Engelchen című film is, Kadár és Klos alkotása, akiket nemsokára Oscarral is díjaznak majd 1965-ben, az Üzlet a korzón című filmükért. Azután Kachyòa filmjei, mint az Éljen a köztársaság! vagy a Szekérrel Bécsbe, Passer Intim megvilágításban remekműve 1965-ből, Menzel és az újabb cseh Oscar 1966-ban, és persze a Forman filmek... De akkor még nem említettük Chytilovát a Százszorszépektől egészen a Bolond és a Királynőig, vagy Juraj Herzet a Hullaégetővel, és Jakubisko filmeposzait. Lám, az ember akarva-akaratlanul is belegabalyodik a témába, hiszen még csak a hatvanas éveknél tartunk, és máris túl sok dologról kellene részletesen beszélni. Ehelyett most néhány szó a cseh újhullámról általában: a filmek részletes listáját rövid ajánlással egy külön fejezetben közöljük...
Azt tudni kell, hogy a cseh újhullám két legjellemzőbb forrása az irónia és a szomorúság. Az irónia - kevés nép van, amely önmagát is oly kíméletlen humorral és öngúnnyal szemléli - gyökerei valóban a cseh lélek legmélyébe vezetnek, a szomorúság és kiábrándultság viszont, bár ezektől errefelé sem mentes az ember, inkább az értelmiség, a művészlélek sajátja volt akkoriban és leginkább rájuk jellemző ma is. Ami még rögtön szembetűnik, az a különös viszony a politikához. Néhányan ugyan kifejezetten politizáló filmeket készítettek, főleg a középnemzedék tagjai, de jellemzőbbek voltak az olyan áttételes alkotások, mint a Tűz van, babám! vagy a Szeszélyes nyár. A hétköznapi élet abszurditására mindig is érzéke volt a cseh embernek, kispolgárnak és nagy művésznek egyaránt - nem véletlen, hogy
Csehszlovákiát sokan Abszurdisztánként emlegették a hétköznapi nyelvhasználatban. A tény, hogy ennek a látásmódnak remek talaja volt a szocializmusnak nevezett korszak, akár emberi, akár embertelen arcával, nem jelenti azt, hogy a cseh újhullám csakis és kizárólag ebben a közegben volt képes megszületni és kibontakozni. Való igaz, hogy mi, közép-kelet európaiak mindig egy kicsit jobban értettük és élveztük Formant és Menzelt, ám az is tény, hogy a világ más tájain ugyanígy értékelni tudták az emberi esendőség és kisszerűség csehszlovák látását és láttatását!
Ha nagyon elfogult lennék, ami nem áll távol tőlem, akkor azt mondanám, hogy a hétköznapok kisszerű csodáira és az emberi esendőségben rejlő szépségekre fogékony embereknek készültek ezek a filmek, azoknak, akik tudják, hogy a mélyben mindig és mindenkinél felfedezhetőek ama gyöngyök. És az, hogy a mi tájékunkon több az ilyen ember, az nem elmaradottság és nem ódivatúság, hanem egy olyan közép-európai pozitívum, melyre büszkék is lehetnénk, ha... ha nem volnánk tipikus közép-európaiak... Amiért mégis éppen a csehek voltak azok, akik az egész térség értelmiségét „felrázták” filmjeikkel, az a már említett különleges, svejki világ- és önszemlélet. Az a sajátos hangulat, amely a cseh filmeken kívül szinte sehol sem található meg, valójában a mindennapok emberének hangulata a mindennapok világában. Tűzoltóbál és szépségverseny, egy vándorcirkusz és tombola, gyilkosság egy zenés kabaréban és ének az akasztófa árnyékában, egy kupica tojáslikőr, mely nem akar kijönni a pohárból, egy család veszekedése és Beethoven örömódája – bármi történik is, mindig ott van a háttérben a csöndes fájdalom, a lét melankóliája, és sohasem tudjuk, mikor melyik érzés kerekedik felül, sem a filmben, sem a mi életünkben. Komédia és tragédia, mégsem olvad egybe a kettő, legfeljebb valahol egészen mélyen, ott, ahol a gyöngyöket rejtegetjük magunkban…Mindez persze csak általában igaz a kor alkotásaira, hiszen vannak olyan rendezők és művek, akik és amelyek másfajta látásmóddal próbálták meg feldolgozni a világot.
Tréfa
Ami 1989-ig történt, az kevésbé ismert, és azt hihetnénk, hogy a hanyatlás végzetes volt – ám ez inkább csak a példa nélküli fellendüléshez viszonyítva igaz. A hetvenes-nyolcvanas években egyrészt folytatták mindazok, akik otthon maradtak, másrészt új arcok is jelentkeztek, igaz, megváltozott a műfaj és a cenzúra-öncenzúra kettőse sok nyomot hagyott a filmkockákon is. A cseh tévében újranézve e korszak alkotásait azért volt mit nézni akkoriban is – Oldøich Lipský vígjátékai és a Smoljak-Svìrák páros művei ma is teljesértékű, kortalan mozinak számítanak. És tovább alkotott Chytilová, Jakubisko, no meg Menzel – ne felejtsük el, hogy a Sörgyári Capriccio vagy a Hóvirágünnep is e korszak termékei…
1989 után mindenki hatalmas várakozással tekintett mindenfelé, és ez alól nem volt kivétel a filmgyártás sem – de tudjuk jól, hogy az új rendszer sem a Paradicsom, és hogy manapság ama gyöngyökért talán még lejjebb kell merészkednünk… 1991 filmje, az Oscarra is jelölt „Általános iskola” hozta meg az áttörést, amely korunk nagy párosának, Zdenìk és Jan Svìráknak a filmje. Róluk most nincs időnk részletesen beszélni, elég az, hogy az apa egy híres színház létrehozója és remek színész, a fiú pedig rendező, és immár Oscar-tulajdonos is.
De ne szaladjunk előre. Jan, a fiú következő filmje az Akkumulátor, amely fergeteges paródiája az amerikanizált akciófilmeknek, egyben a cseh filmtörténet legdrágább darabja. A sikerből készítette el a rendező azt a kelet-európai road-movie-t, amely ugyancsak remekmű a maga műfajában. Aztán jött Kolja és az Oscar – természetesen lehet vitatkozni erről is, de kétségtelen, hogy az eleve sikerre gyártott film azért közép-európai, pontosabban igazi cseh alkotás maradt. És „futott még“ az Indián nyár, a Köszönet minden új reggelért, a Faust lecke, valamint 1997 intellektuális sikere, a Gombkötők…
Juraj Jakubisko Bathory
Sokan várják Vaclav Marhoul Tobruk című második világháborús drámáját is, amelyben az afrikai hadszíntéren küzdő cseh katonák sorsa elevenedik meg. A kortárs író, Michael Viewegh regényéből forgatott a népszerű Jan Hrebejk (Élet minden áron): a Nestyda (Arcátlan) című film októberben debütál a mozikban. A játékfilmek mellet már januárban két jelentős dokumentumfilm is forgalomba kerül, az egyik Vacláv Havel korábbi cseh elnök, a másik Jan Saudek, a világhírű fotográfus életéről.
