A karácsonyi misztériumot, a közösségteremtést és a hagyományt igyekszik körüljárni a Ghymes együttes december 26-i koncertjén a Papp László Budapest Sportarénában.
Az együttes tagjain - Szarka Gyulán, Szarka Tamáson, Kún Csabán, Jelasity Péteren, Varga Borin, Neumann Balázson, Molnár Imrén, Széll Tamáson, Rácz Rolandon és Lau Jánoson - kívül vendégek is színesítik a műsort: a zuglói Hunyadi János Általános Iskola Nagykórusa és az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes, valamint Pápai Erika színészművésznő.A koncert szervezője a Showtime Budapest, a nagy formátumú előadás megvalósításában összesen mintegy százan vesznek részt; a szereplők élő betlehemet is megjelenítenek. Az előadás témája a szállást kereső Mária motívuma, a történet a Bibliából és a parasztbibliából építkezik. A Ghymes együttes a műsorba egyrészt régi repertoárjából is belesző darabokat, de új zenék is születnek erre az alkalomra.

A Ghymes 1984-ben alakult olyan szlovákiai magyar zenészekből, akik korábban rockot, komoly- vagy régizenét játszottak. Ezekből az elemekből született meg a Ghymes zenéje, amely a világzene jegyeit is magán viseli. A csapat muzsikája a magyar, valamint közép- és kelet európai népzenei gyökerekből is táplálkozik.
A zenekarnak fennállása óta több mint húsz lemeze jelent meg, amelyek több mint fele platina- vagy aranylemez lett. Az együttes számos szakmai elismerést és kitüntetést kapott. Az együttes legkedveltebb lemezei a Rege, a Smaragdváros, a Bennünk van kutyavér, a Tűzugrás és a Héjavarázs. A 2006-ban megjelent Messzerepülő című lemez két hónap alatt lett platinalemez. Az együttesnek az idén jelent meg új, Mendika című albuma, amely már aranylemez.