Kilencvenhét éves korában a nyugat-franciaországi Saint-Lorent-le-Vieil városában meghalt Julien Gracq francia író.
Gracq, akit hazájában az egyik legnagyobb írónak tartottak annak ellenére, hogy mindig szűk körű közönségnek szóltak a művei, középiskolai történelem- és földrajztanári pálya után talált rá irodalmi útjára. 1938-ban jelent meg első regénye, Az argoli kastély, majd rövid időre csatlakozott a szürrealista mozgalomhoz. Ez az irányzat határozta meg irodalmi stílusát a német romantika és a fantasztikum mellett.A visszavonultan élő, a díjakkal szemben ellenérzéssel viseltető Gracq, aki saját állítása szerint "csupán ritmikai és hangzási szempontok miatt változtatta meg eredeti nevét, a Louis Poirier-t, 1951-ben nagy megütközést keltett Franciaországban azzal, hogy visszautasította A Szirtiszek partvidéke című remekművéért neki ítélt legrangosabb francia irodalmi kitüntetést, a Goncourt-díjat. Ez utóbbi műve 1991-ben magyarul is megjelent. Elsősorban regényíró volt, de költőként és kritikusként is maradandót alkotott.
Forrás: MTI