Életének 81. esztendejében elhunyt Körmendi János színművész, író. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt türelemmel viselt hosszú betegség után január 6-án, vasárnap szerettei körében érte a halál.

Körmendi Jánost az oktatási és kulturális tárca saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

Szegeden született 1927-ben, a Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1946. és 1951. között végezte. A háború utáni első nagy színésznemzedék tagja, népi kollégista volt, főiskolai osztálytársa Sinkovits Imrének, Márkus Lászlónak, Gyurkovics Zsuzsának. 1951-ben, friss diplomával a zsebében lett a Madách Színház tagja, a körúti társulathoz harmincöt éven keresztül hűséges volt. 1987-ben a Mikroszkóp Színpad társulatához szerződött, ezenkívül fellépett a Thália Színházban, a Radnóti Színpadon, az Operettszínházban, sőt az Operaházban is.

Kiváló komikus, művésze a rögtönzéseknek, tehetsége főleg epizódszerepek megformálásában érvényesül. Játszotta Próbakőt (Shakespeare: Ahogy tetszik), Holofernest (Shakespeare: Lóvá tett lovagok), Miskát (Kálmán Imre: A csárdáskirálynő), Sylvestert (Moliére: Scapin furfangjai) Novotnyt (Shubert: Három a kislány). Filmekben is láthatta a közönség (Patyolat-akció, Krebsz, az Isten, Te rongyos élet!). Levelek az urológiáról című kötete 1974-ben, az Életrajz két felvonásban 1987-ben, a Nyakig a színházban 1990-ben jelent meg.

Több kabarétréfát és tv-bohózatot is írt, a legnevezetesebb közülük Csehov Három nővérének paródiája, amelyet Márkus Lászlóval és Haumann Péterrel adtak elő a Magyar Televízió egyik szilveszteri műsorában. A fergeteges sikerű átirat ma is gyakran szerepel a tévénézők által szerkesztett műsorokban. A legenda szerint a paródia bemutatása után le kellett venni a Csehov-drámát a Madách Színház műsoráról, mert nem akarták, hogy nevetésbe fulladjon az előadás.

Imádta a sikert és a tapsot, és rendre meg is dolgozott érte. Képes volt a produkción belül kidolgozni a saját magánszámait, amit a közönség mindig hálásan fogadott. Több évtizedes pályája során elsősorban epizódszerepeket kapott, s gyakran néhány mondatban kellett felhívnia magára a figyelmet, ami minden alkalommal sikerült is neki: gond nélkül lejátszotta a színpadról még a főszereplőt is. Ha épp nem volt szövege, addig fészkelődött és grimaszolt, amíg sikerült nevetést kiváltania a publikumból. Gyakran mondták róla, hogy a lelkét is eladná egy poénért.

A népszerű színész élete nyolcvan évéből hatvanat a színpadon töltött. Művészi munkáját 1963-ban Jászai Mari-díjjal ismerték el, 1978-ban lett érdemes művész, 1989-ben kiváló művész. 2002-ben megkapta a Köztársasági Elnök Érdemérme kitüntetést. Közel hat évtizedes sokoldalú, művészi munkásságáért, szókimondó és pózmentes alakításaiért 2005-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.