Magasabb szférák címmel a magyar fotográfiai nagydíjjal tavaly kitüntetett Szilágyi Lenke fotóművész képeiből nyílt kiállítás kedden Budapesten, a Memoart Galériában.
A tárlaton a művész 25 fotográfiája látható, a nagy méretben kiállított képek többsége színes, de egy-két fekete-fehér alkotás is helyet kapott a bemutatón. A cím (Magasabb szférák) kétféle utalást hordoz magában: egyrészt a misztikus szellemi régiót jelzi, másrészt a hegyeket, a különböző magaslatokat, ahol a fotók készültek. A helyszínek között van a Vezúv, a Himalája és több erdélyi hegy is, a tájban pedig néhol emberek is megjelennek. A képek között van 1995-ben rögzített, de tavaly készült alkotás is.A képeket Mészáros Zsófi, a kiállítóhely vezetője válogatta, aki kiemelte: ezt az összeállítást eddig sehol sem láthatta a nagyközönség. Felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy a fotográfus, Szilágyi Lenke szenvedélye a hegymászás, s ez érződik a kiállításon is: a szemlélőnek kedve támad, hogy maga is elvonuljon a magas hegyek közé. A kiállítás február végéig látható az V. kerületi, Balassi Bálint utcai galériában.
Szilágyi Lenke tavaly elnyerte a Magyar Fotóművészek Szövetsége elismerését, a magyar fotográfiai nagydíjat. A méltatás szerint a művész a magyar kortárs fotográfia egyik legeredetibb, egyéni hangvételű alkotója.

A művész 1980-ban végzett a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola fotószakán, azt követően játékfilmeket és színházi produkciókat fotózott. Egyéni kiállítása volt Londonban, Lausanne-ban, Moszkvában és Jénában is. 1990 óta a Beszélő című folyóirat munkatársa. Életműve elismeréseként 1999-ben Balogh Rudolf-díjban részesült.
"Képeinek témái hol megfoghatatlanok, hol nagyon is hétköznapiak, konkrétak. Munkáit nevezhetjük szubjektív dokumentarizmusnak vagy lírai riportoknak akár, de az alapvető szándékot tekintve alkotásai az emberi lét alapkérdéseivel foglalkoznak" - olvasható a fotóművészek szövetségének összegzésében.
Szilágyi Lenke jelenség címmel a fotográfus munkáiból tavaly júliusban retrospektív kiállítás nyílt a Stuttgarti Magyar Kulturális Intézetben.