A Terminatorból készült tévésorozat vasárnap debütált az Egyesült Államokban a nézők és nem utolsósorban a tévétársaság legnagyobb örömére. A legendás sci-fi kisképernyős változatának sikere a legmerészebb várakozásokat is felülmúlta.

A három külön-külön is klasszikussá vált mozifilmből megismert történet a T2 után veszi fel az események fonalát. A középpontban John Connor áll, az a 15 éves fiú, aki a jövőben az emberek szabadságharcát vezeti majd a gépek ellen: anyja folyamatosan bujkálni és menekülni kénytelen a gépbérgyilkosok elől, miközben az FBI is a nyomukban van.
Az első rész nézettsége vasárnap este máris rekordot döntött: az elmúlt három év legnézettebb sorozatpremierje az Államokban a Terminatoré, a Foxnak pedig utoljára hét éve sikerült ennyi ember a képernyők elé ültetni egy sorozat első epizódjával. A producerek – köztük az eredeti filmek alkotójaként Andy Vajna – semmit nem bíztak a véletlenre: a bevezető rész forgatását a szakma egyik legelismertebb tévés rendezője, David Nutter irányította (korábban a Maffiózók, a Kés/alatt, a Smallville és a Vészhelyzet rendezője is volt), írónak a Világok háborúján Spielberggel együtt dolgozó Josh Friedmant kérték fel. A főhős Sarah Connort a 300-ban Gorgó királynőként ismertté vált Lena Heady alakítja, fiát pedig a Hősök című sorozatból ismert Thomas Dekker. Anyát és fiát egy női testőrrobot is segíti, akit egy egykori balerina, a 26 éves Summer Glau jelenít meg.
A tévés közegben szokatlanul nagy költségvetéssel készülő és látványos marketingkampánnyal bevezetett sorozatból egyelőre egy évfolyamot forgatnak, de a producerek biztosak a folytatásban: a Fox csatornának az X-akták és a jelenleg a sztrájk miatt szünetelő 24 bemutatása óta nem volt ekkora dobása. A cél nemcsak a jövő megmentése, hanem a következő Terminator-film is: a tervek szerint a sorozat a T4-ig vezeti majd a nézőt, amely a legfrissebb hírek szerint Christian Bale főszereplésével készül majd el, de nem kizárt, hogy szerepet kap benne Vin Diesel is, sőt, még a jelenlegi kaliforniai kormányzó Arnold Schwarzenegger rövid felbukkanása sem kizárt.
„A Terminátor az egyik kedvenc filmem és az egyik legnagyobb sikerem volt”, nyilatkozta a sorozat executive producere, Andy Vajna. „Biztos vagyok benne, hogy a történet és a karakterek ebben az új formában, azaz sorozatként is megállják a helyüket. Minden egyes rész friss és lendületes, és időről időre adódik egy-egy fordulat, amelyre a néző nem számít, és ami miatt hétről hétre ő is visszatér majd a képernyő elé.”