A prágai tavasz eseményeit idézik fel a Színház és emlékezet 1968-2008 című rendezvényen, amelyet pénteken tartanak Budapesten, a Thália Színházban.
A program keretében mutatják be Václav Havel világhírű cseh író, drámaíró, volt köztársasági elnök Kérem, röviden! (Prosím strucne) című könyvét.A 2006-ban megjelent önéletrajzi kötet az 1986-os Távkihallgatás életrajzi beszélgetéseinek folytatása, az azóta eltelt húsz évből tartalmaz dokumentumokat, naplójegyzeteket, munkatársaknak szóló elnöki instrukciókat irodalmi kollázs formájában.
A könyvbemutató után kiállítás nyílik a helyszínen Václav Havel, a drámaíró és világpolgár címmel, majd kerekasztal-beszélgetés tartanak, amelynek témája: "Hatvannyolc - ma".
Negyven évvel ezelőtt, 1968. január 5-én, Antonín Novotny csehszlovák köztársasági elnök leváltásával a kommunista párt (CSKP) első titkári pozíciójából, és Alexander Dubcek megválasztásával kezdődött meg a prágai tavasz. Az "emberarcú szocializmus" megvalósításának világszerte nagy érdeklődéssel követett kísérletét augusztusban a Varsói Szerződés öt tagállama (Szovjetunió, Magyarország, Bulgária, Lengyelország, NDK) hadseregeinek bevonulása szakította félbe.
Václav Havel a prágai tavasz idején aktív politikai szerepet vállalt, ezért a katonai intervenció után betiltották műveit és csak sörgyári munkásként tudott elhelyezkedni. A kommunista rendszer úgynevezett "normalizációja" ellen minden módon tiltakozott, számtalanszor volt vizsgálati fogságban, háromszor ítélték el, mintegy öt évet töltött börtönben.
Mindeközben nemzetközi hírű drámaíró és esszéista lett, műveit - amelyek a hetvenes-nyolcvanas években otthon csak szamizdat folyóiratokban jelenhettek meg - sok nyelvre lefordították, darabjait számos helyen játszották külföldön. Legismertebb darabjai közé tartozik a Kerti ünnepély, a Vernisszázs, A tiltakozás, az Audiencia, A kísértés, a Largo desolato, és a Koldusopera. Jól ismertek a Levelek Olgának címmel kiadott börtönlevelei (1983) és a Távkihallgatás című önéletrajzi beszélgetései (1986).
Václav Havel 1989 őszén, a "bársonyos forradalom" idején magától értetődően került a rendszerváltás erőinek élére, részt vett a Polgári Fórum (OF) megalapításában, a mozgalom jelöltjeként választották 1989-ben Csehszlovákia elnökévé. Első megbízatásának lejárta után, 1990-ben ismét ő lett az államfő két évre. 1992 nyarán - amikor belátható közelségbe került Csehszlovákia általa ellenzett megszűnése - lemondott tisztségéről. Az önálló cseh állam létrejötte után, 1993-ban őt választották a Cseh Köztársaság első elnökévé. Tisztségében 1998-ban újabb öt évre megerősítették, második és már nem hosszabbítható mandátuma 2003. február 2-ig szólt.
A prágai tavasz emlékére meghirdetett budapesti rendezvényhez kapcsolódóan január 27-én, vasárnap a prágai Nemzeti Színház előadása látható: Tom Stoppard cseh születésű brit drámaíró Rock'n'roll című darabját cseh nyelven, magyar szinkrontolmácsolással láthatja a közönség a Thália Színházban.