Természetesen senkit sem szeretnénk az ország elhagyására bíztatni, netán bujtogatni – még tréfából sem! Hiszen Magyarország híres arról, hogy az önirónia és a „szent dolgokkal” való élcelődés nem sok helyet kap a mindennapokban, sem a politika, sem a közélet, de még a magánszféra szintjén sem.

A „prágai irónia”, a csehek önkritikája és önostorozása már-már legendás tény, amelyről hazánkban is sokan hallhattak-olvashattak. A kilencvenes években egy Limonádový Joe nevű prágai rádióadó a következőt eszelte ki: reggeli, fergeteges poénokról ismert adásukban bejelentették, hogy a cseh himnusz dallama és szövege egyaránt elavult, és az ország vezetése pályázatot ír ki az új nemzeti himnusz megírására. Nem részletezem: több hétre való anyag gyűlt össze, az ember nem győzte felvenni a beérkezett zenéket és szövegeket. És mindeközben nem akadt egyetlenegy párt, civil szervezet vagy érdekvédő hazafias szövetség, amely felháborodott volna. Magyarországon egy hasonló poén elképzelhetetlen lenne következmények nélkül...

Van, akinek hasonló dolgok miatt jut eszébe az emigráció. Jómagam már fiatalon sokat jártam Csehszlovákiába, pontosabban és elsősorban a fővárosba, Prágába. 1989 előtt és után egyaránt. Jól emlékszem az egyik első olyan utamra, amelynek apróság volt az apropója, mégis maradandó nyomokat hagyott bennem. Főzni szerető és piacra járó ember lévén lecsóra támadt kedvem – talán ismerik az érzést, amikor valamit nagyon megkívánunk –, és elmentem az Orczy-tér mögötti piacra. Ahol az eladó annak rendje s módja szerint rám förmedt, hogy ne válogassak a paprikák és a paradicsomok között, majd ő megadja azt, ami jár nekem. (Egyrészt – honnan tudhatná egy idegen, hogy mi jár nekem, másrészt – a látszólag azonos dolgok közötti különbségek határozzák meg életünket és ételünket! Ha lecsót kívánok, szeretem kiválogatni a hozzávalókat. Ha egy leányt kívánok, akkor először is nem mindegy, hogy a szerelem vagy a szexus hajt – de még egy bordélyházban vagy a téren is megadatik a választás szabadsága, az adott keretek között. Na mindegy – lényeg, hogy otthagytam a zöldségest zöldségestül, lemondtam az aznap esti lecsóról és néhány cókmókot összeszedve irány a pályaudvar, irány Prága!)

Mindez persze régen volt – 364 forintba került a retúrjegy, és egykori, ugyancsak Prága-látta barátom kiszámolta, hogy ha három napra megyünk, és a pályaudvaron alszunk, és elfogyasztunk napi 15 sört, akkor a vonatjegy tulajdonképpen ingyen van... Hiába, az akkori pénzügyi szakértők hasznosabbak voltak, mint manapság. Így hát lecsó helyett knédli, vizezett sör helyett igazi komlólé, és máris közelebb kerültem a később csakugyan megvalósított emigrációhoz...

Ja, a prágai piacokon manapság is válogathatok, nem csak a paprikák és paradicsomok, de még a zöldborsó vagy a cseresznye között is.
Szóval, amint látják, az emberben az emigráció gondolata gyökeret verhet ilyen apróságok miatt is... (Mellesleg, ha így nézzük a dolgokat, akkor az a piaci árus, aki szabadon hagyja a vevőt válogatni, igazi hazafi, aki nem szeretné, hogy polgártársai végleg vagy akár csak ideiglenesen is külföldre távozzanak...)

Nos, e laza kis felvezetés után – amely talán érthetővé tette, hogy az emigráció lehetséges okai között nem csupán politikaiak szerepelhetnek –, következzék a NAP KÉRDÉSE, amelyre várjuk válaszukat a Zajos Magány rovatunkba!

ÖN MIÉRT ÉS HOVÁ EMIGRÁLNA?

De természetesen gondolunk az itthonmaradni-vágyókra is:

ÖN MIÉRT MARADNA MAGYARORSZÁGON?

A következő alkalommal, amikor már rendelkezésünkre állnak Olvasóink válaszai, folytatjuk emigrációs témánkat, ezúttal magunk javasolva lehetséges és lehetetlen okokat és úticélokat. Emigrálni-vágyóknak és az itthonmaradni-akaró fanatikusoknak egyaránt!