Huszonöt éve, 1983. január 31-én halt meg Szász Péter Balázs Béla-díjas filmrendező, dramaturg, számos sikeres magyar film forgatókönyvírója.

1927. augusztus 12-én született Budapesten. A második világháború idején népes családjával együtt elhurcolták, és csak édesapjával ketten élték túl a dachaui koncentrációs tábor borzalmait. Az érettségi után újságírónak állt, majd 1949-ben a Magyar Rádió munkatársa, később szerkesztője lett, sőt egy ideig még a könnyűzenei osztályt is vezette. Fordulatos történetekre, szellemes párbeszédekre épülő rádiójátékaira felfigyelt Bacsó Péter is felfigyelt, aki 1953-ban átcsábította dramaturgnak a filmgyárba.

A Hunnia Filmstúdióban eltöltött évek alatt vígjátékoktól a drámáig minden műfajban írt forgatókönyvet, alkotásait könnyed, ötletes, mozgalmas stílus jellemezte, kedvelte a humort, a kalandot és a tragikomikumot is. Ő írta (Gáspár Margittal és Nóti Károllyal) a Fel a fejjel, (Fábri Zoltánnal és Gyenes Istvánnal) a Hannibál tanár úr, (Bacsó Péterrel, Békeffy Istvánnal és Jenei Imrével) a Mese a 12 találatról, (Bacsó Péterrel) a Fűre lépni szabad, a Gázolás, és részben az egyik legsikeresebb magyar filmvígjáték, a mára már klasszikussá érett A tizedes meg a többiek forgatókönyvét.

Rendezőasszisztensként is dolgozott Gertler Viktor, Herskó János, Keleti Márton és Várkonyi Zoltán mellett, majd 1967-ben rendezőként is debütált a Fiúk a térről című alkotással. Ezt követően készítette szovjet koprodukcióban a Kapaszkodj a fellegekbe című filmet (1971), ezt követte az Egy kis hely a nap alatt (1974), majd 1976-ban a pályája csúcsának tartott Szépek és bolondok.

A hetvenes évek egyik leglíraibb filmjének főszerepeit Kállai ferenc és Bodrogi Gyula alakította, a vidéki focibírók története a cél érdekében tett aránytalan emberi erőfeszítés és a cél látszólagos jelentéktelensége, az egyéni morális hozzáállás és az immorális társadalmi cinizmus ellentétén alapul. Az 1977-ben Balázs Béla-díjjal kitüntetett rendező több televíziós filmet is forgatott. A filmművészettől betegsége miatt 1979-ben búcsúzott el a vegyes kritikát kapott Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét? című alkotással.

Rendezőasszisztensként még részt vett Bacsó Péter Ki beszél itt szerelemről? című alkotásában, majd visszatért a hírlapíráshoz. A halála előtti években tárcákat és kritikákat írt az Esti Hírlap kulturális rovatába, valamint hetente megjelenő tévéjegyzeteket a Film Színház Muzsikába. Termékeny író volt az utolsó pillanatig, mindvégig megőrizte humorát és humánumát.

Több szívműtéten esett át, míg végül 1983. január 31-én Hamburgban szíve végképp felmondta a szolgálatot. Fia, Száz János érdemes művész, Balázs Béla díjas filmrendező.