Meghosszabbította a Nemzeti Galéria február 24-ig Vaszary János festőművész gyűjteményes életműkiállítását. Kétszer láttam, másodszor elvittem a Honvéd táncosait is magammal. (Előző héten az Állatkertben voltunk, az is kultúra.)

Kérdi a földönkívüli, mik ezek, amit bámulnak az emberek, oly hosszan, kitartóan?
- Festmények. Másik emberek készítették őket.
- És miért nézegetik őket?
- Azért, hogy megtudják jelentős emberek mit gondoltak a világról, hogy az ízlésük formálódjon, hogy megértsenek valamit a kompozícióról vagy magasabb rendezőelvekről, hogy elmerüljenek a színekben, vagy csak egyszerűen a szépséget tanulmányozzák… vagy az embert magát.
- Már megint? Úgy, mint a színházban?
- Úgy, valahogy úgy.
- Sok baja lehet az embereknek, ha ennyit kell magukon gondolkozniuk.
- Van bőven. De hiteles személyek sokszor nyújthatnak eligazítást az útvesztőben.
- Mi az, hogy hiteles?
1. A valóságnak megfelelő, azt kifejező és ezért elhihető, megbízható, hitelt érdemlő (állítás, hírforrás)…
a. (Irod. Műv.) Olyan (művészi alkotás), amely vmit, vkit művészi erővel, híven ábrázol, a valóságot így tükrözi.
2. Olyan (személy), akinek becsülete, hitele van, megbízható.
(A Magyar Nyelv Értelmező Szótára)
Nem tudom a földönkívüli ebből megértené-e, mi az, hogy hiteles. De a Vaszary kiállítás felkavaró, megrázó és egy hiteles életről tudósít. Nem pusztán arról van szó, hogy sok jó festményt láthatunk. Hanem arról, hogy megismerhetünk egy izgága, nyitott és kíváncsi elmét. A kereső és küzdő emberét, aki egy életen át nyomoz megszólalásának, megnyilvánulásának lehetséges formái után. Nem nyugszik szelleme, újabb és újabb stílusokra talál rá. Sokszor visszatér ugyanazokhoz a témákhoz (felhívom a figyelmet, hogy egyik kedvelt témája a színház!), más-más formát találva. Szüntelen kutat, tanulmányoz, utazik. Hagyja, hogy hassanak rá a világ eseményei. Ezek felkavarják, és arra késztetik, hogy minduntalan újra gondolja önmagát, festészetét. Alkotói és emberi morálja tanító erejű. (Attól tartok a hitelesség és a morál összefüggő fogalmak.)

1914-ben, a háború kitörésekor haditudósítónak jelentkezik. A háború végéig ad hírt rajzaival a világégésről. Festményeire még hosszú évekig hatással van a rettenetes élmény, a feldolgozás és kibeszélés felelőssége és vágya feszíti.
A 20-as évek végétől újra utazik. Megérti a gyorsuló világot, az urbanizációt, a kihívásokat, felmegy az adrenalin szintje, színeket, formákat, témát vált – pedig ekkor már elmúlt hatvan éves!
(Mi történik ma Magyarországon a hatvan felettiekkel?)
Nem kevésbé korszerű szellem, mint Chaplin, aki húsz évvel fiatalabban, 1931-ben a Nagyvárosi fényeket, 36-ban a Modern időket rendezi.
Vaszary a háború után a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán tanított. (Persze a 30-as években már eltávolították onnan, akárcsak Csók Istvánt. Nem nézték jó szemmel nyughatatlan, nyitott és kíváncsi szellemét.) Boldog lehetett az a tanítvány, aki Vaszarytól tanult festészetet, ízlést, gondolkodást és világnézetet. Boldog lehet bármely tanítvány, aki hiteles emberektől tanulhat.
A 80-as évek elején betévedtem egy órára a Bölcsészkaron (a sajátjaimat többnyire untam). Egy lángoló tekintetű ember egészen kivételes szenvedéllyel és színvonalon Thomas Mann Doktor Faustusát elemezte. Minő véletlen, épp a művészsorsról beszélt. Balassa Péternek hívták. Ezután minden óráján ott ültem, miatta felvételiztem esztétika szakra, mindkét egyetemi szakdolgozatomat őhozzá írtam. Sok más társammal együtt tőle tanultam gondolkodni. Meg sok mást is. Ő nincs már közöttünk, de a mindennapjaimban velem van, írásait sokat forgatom. Később Székely Gábor miatt felvételiztem színházrendező szakra. A mai napig fontos nekem a véleménye. Ahogy a szüleimé is.
Nem boldogulhatunk olyan emberek nélkül, akik egész személyiségük erejével, moráljukkal és felkészültségükkel állnak mondandójuk mögött. Valami ilyesmit jelent nekem a hitelesség.
A Vaszary kiállítás zaklató és lenyűgöző, jelenidejű: nem múzeumi élmény. Azóta is sokat gondolkodom rajta.
Vaszary életművének tetemes része magántulajdonban, magángyűjteményekben, néhány a Nemzeti Galériában, és kisebb vidéki múzeumokban látható.
Utoljára 1961-ben volt gyűjteményes Vaszary kiállítás. Ezért is kötelező megnézni. Csak az maradjon otthon, aki van oly optimista, vagy oly fiatal, hogy ráér neki ötven év múlva.