Nagy sikerű koncertet adott vasárnap Liszt Ferenc, valamint XIX. és XX. századi francia szerzők műveiből Kováts Péter orgonaművész a párizsi Madeleine templomban.
A francia főváros leghíresebb székesegyházai, így a Notre Dame és a Saint-Sulpice mellett a Madeleine-ben is több évtizedes hagyomány, hogy vasárnap délutánonként ingyenes orgonakoncertet hallgathatnak a templomba betérők. A Concorde tér közelében található neoklasszicista templomban minden hónap első vasárnapján lépnek fel meghívott orgonisták.Kováts Péter 2004-ben diplomázott a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián, majd a franciaországi Reimsben tanult tovább, jelenleg a Párizs közeli Conservatoire de Saint-Maur improvizáció szakos hallgatója. Párizs Nemzetközi Orgonaversenyének idei döntőse volt, s miután a zsűri a 2007-es Improvizációs Nagydíjat nem adta ki, de a magyar versenyzőt dicséretben részesítette, a párizsi Madeleine templom orgonistája, François-Henri Houbart "különdíjként" önálló koncertlehetőséget ajánlott fel a fiatal orgonistának.
Kováts Péter az MTI-nek Párizsban elmondta: sajnálta, hogy az egyetlen díjat nem adták ki a nemzetközi orgonaversenyen, de óriási öröm volt számára a koncertmeghívás. A Madeleine hangverseny-naptára 2008 végéig tele van, így nagy megtiszteltetés volt, hogy az egyetlen, még üres időpontot neki ajánlották fel a szervezők - tette hozzá.
A 28 éves orgonista másfél órás programját magyar művel kezdte: Solt Péter tavaly elhunyt orgonaművész emlékére először Liszt Ferenc Funérailles című műve csendült fel, melynek orgonaátiratát Kováts Péter mestere, Baróti István készítette. Ezt követően Jean Langlais, Maurice Duruflé, Olivier Messiaen, César-August Franck és Louis Vierne műveit hallhatta a több mint háromszáz fős közönség, amely hosszú tapssal jutalmazta a magyar orgonista játékát.
Kováts Péter szerint a Madeleine templomban található az egyik legkiválóbb úgynevezett francia orgona, ezért egyértelmű volt, hogy azon elsősorban francia szerzőktől szólaltasson meg műveket.
A magyar orgonaművész júliusban diplomázik Párizsban, majd Magyarországon szeretne tanárként és templomi orgonistaként elhelyezkedni.