Gulácsy Lajos munkáiból nyílik kiállítás március 15-én Budapesten, a KOGART Házban, ahol a művész festményei és grafikái mellett szerepelnek fotók, levelek, dokumentumok, de látható az alkotó sétapálcájának markolata is.

A tárlaton a tervek szerint mintegy 80 festmény és csaknem 70 grafika tekinthető meg, többségük a maga kategóriájában az életmű legjelentősebb darabja.

A kiállításon szerepel a művész által teremtett, Naconxypannak nevezett álomvilághoz összeállított, saját készítésű szótár, láthatók eredeti fotók a művészről és környezetéről, s autográf, saját kezűleg írt dokumentumok is.

Az alkotások köz- és magángyűjteményekből érkeznek a KOGART Házba. Kölcsönöz alkotásokat a tárlatra például a Magyar Nemzeti Galéria, a Petőfi Irodalmi Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Tudományos Akadémia, a Miskolci Herman Ottó Múzeum, a Székesfehérvári Deák Gyűjtemény, a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum, a kecskeméti Katona József Múzeum és mintegy 25 magángyűjtemény.

A KOGART Ház tájékoztatása szerint Budapesten komoly, Gulácsy-anyagot felvonultató tárlat csak 1922-ben, még a festő életében volt. Az életmű teljes keresztmetszetét főművekkel bemutató gyűjteményes tárlatot még soha nem rendeztek.

Gulácsy Lajos, a magyar festészet történetének egyik legkiemelkedőbb alkotója 1882. október 12-én született. Művészete nem tartozik semmiféle "izmushoz", leginkább az angol preraffaeliták elkésett utódának tekinthető. Rokokó hangulatú, légies nőalakjai, sétáló figurái a lázas képzelet, szürrealista látomások teremtette birodalom, Naconxypan álomvilágának ódon falai között mozognak.

1902-től Itáliában tanult, s mély nyomott hagyott benne a középkori városok reneszánsz hangulata, meseszerűen átfogalmazott olasz történelmi és zsánerjeleneteit finom vonalak, lágy tónusok, zománcos színmegoldás jellemzik. Nagyobb anyaggal 1907-ben mutatkozott be, a következő évben elnyerte a 4000 koronás Ferenc József-díjat, amelyből újabb utazásokra futotta.

A következő években kiállított Londonban, Budapesten, Temesváron és Nagyváradon, itt kötött életre szóló barátságot Ady Endrével és Juhász Gyulával. Az első világháború kitörése Velencében érte, a megrázkódtatástól ideggyógyintézetbe került. 1917-ben a lipótmezei elmegyógyintézetbe szállították, amelynek haláláig lakója maradt.
1922-ben az Ernst Múzeum mutatta be összegyűjtött alkotásait, ekkor írta hozzá Juhász Gyula megrázó versét. Festői munkásságának 1924-ben bekövetkezett vaksága vetett véget.

Vízióit nemcsak festményein, hanem írásműveiben is megidézte: a sosemvolt ország történetét újra és újra tovább költötte, sosemvolt nyelvéhez külön szótárt szerkesztett.

A magyar szürrealista törekvések egyik előfutára 1932. február 21-én halt meg Budapesten. Emlékkiállítását 1936-ban a Nemzeti Szalonban, 1947-ben pedig a Bibliotheca Officinában rendezték meg, összegyűjtött publikációi 1989-ben jelentek meg. Képei a Magyar Nemzeti Galériában és nagyobb magángyűjteményekben találhatók.
Az utóbbi években Gulácsy Lajos helye és szerepe jelentősen felértékelődött, ez leszűrhető képeinek árából is. A Kieselbach Galéria által végzett közvélemény-kutatás alapján Gulácsy Lajos művészete a mai megítélés szerint az öt legfontosabb és legegyénibb magyar festészeti és grafikai életmű egyike.