Szabó István 20. százada címmel az Oscar-díjas magyar rendező filmjeiből retrospektív sorozat indult szombaton a washingtoni Nemzeti Művészeti Galériában az alkotó 70. születésnapja alkalmából.
Az 1938. február 18-án született filmrendező - aki Mephisto című művével nyerte el a legjobb külföldi film kategóriában az Oscar-díjat 1981-ben - február végén személyesen is az amerikai fővárosba utazik, ahol több előadást tart.A március 2-ig bemutatásra kerülő tizenhárom film tisztelgés Szabó István kimagasló karrierje előtt. A nézők betekintést nyerhetnek művészetének különböző irányaiba az 1960-es évek óta készült filmjein keresztül - olvasható a galéria honlapján.
Az intézmény megjegyzi, hogy bár Szabó István különféle témákkal foglalkozott, filmjei jellemzően a 20. századi Közép-Európa sorsát dolgozzák fel. Alkotásaiban visszatérő téma annak feltárása, miként hatott a történelem az egyén életére és kapcsolataira. A sorozatban legismertebb alkotásain kívül több korai, ritkán látott munkája is szerepel.
Az amerikai főváros közönsége az egyetlen Oscar-díjas magyar játékfilmrendező alkotásai közül láthatja az Álmodozások kora (1964), a Koncert (1963), az Apa (1966), valamint a Találkozás Vénusszal (1991), a Budapesti mesék (1976) és a Bizalom (1979) című filmet. Ugyancsak bemutatják a Szembesítést (2001), A napfény ízét (1999), a Csodálatos Júliát (2004), továbbá a Rokonokat (2006), a Mephistót (1981), a Redl ezredest (1984) és a Hanussent (1988).
A Mephisto és a Redl ezredes című filmek vetítése előtt március 1-jén Szabó István mond bevezetőt a Nemzeti Művészeti Galériában. A filmrendező ellátogat a Goethe Intézetbe, mesterkurzust tart a George Washington Egyetemen és előadást tart a magyar nagykövetségen.
Forrás: kultura.hu